Közélet

Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

2019. augusztus 5., hétfő
Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

Bár Botka Lászlóék hurráoptimista propagandát tolnak, és szerintük virágzik a szegedi gasztroélet, a valóságban egyre több vendéglős húzza le a rolót végleg Szegeden, akik pedig egyelőre még kitartanak, azoknak számos problémával kell megküzdenie. Sorra ürül ki a szegedi belváros, egyre több üzletre kerül ki a zárva cédula.

Több mint féltucat étterem zárt be az elmúlt egy évben Szegeden

Ezek közül a legnagyobb visszhangot az

Oliva Bisztró

megszűnése kavarta: a közkedvelt és színvonalas éttermet hat év után kellett bezárni tavaly ősszel. Az egykor a Csongrádi sugárúton elhelyezkedő vendéglátóhely egyik vezetője a bezárás kapcsán lapunknak elárulta, a bezáráshoz részben a fluktuáció, részben pedig a botrányokkal kísért önkormányzati zajrendelet vezetett. “50 alkalmazottunk volt az évek alatt, voltak nagyon jó munkatársaink is, de talán a vendégeink láthatták, hogy néha ingadozott a színvonal azért, mert nem mindig tudtuk azt létrehozni a csapatunkkal, amit biztosítani szerettünk volna. Voltak, akik nem tudták azt az irányt teljesíteni, amit mi elvártunk” – avatott be a kulisszák mögé az egyik vezető tavaly év végén. “A fő ok a bezárásra nem a zajrendelet volt, de biztosan ez volt az utolsó csepp a pohárban” – magyarázta, hiszen állítása szerint a buli addig tart, amíg a vendég jól érzi magát és nem mondhatták azt egy nagyobb rendezvényen, például egy lakodalomban, hogy éjfélig szólhat a zene.

Az Oliva neonfelirata tavaly decemberben. Fotó: Kovács Ferenc

Ezen kívül azonban bezárt még a Kölcsey utcában a

Sol Bistro

, amelyik nem tudta kitermelni az IKV kezelte ingatlan bérleti díját, ahogy a

Boros Kakas

franciaétterem sem – utóbbi a Dugonics téren működött. A franciaétterem helyén a

YU-goslavia

étterem nyílt meg ezt követően, ám nemrégiben az is bezárt. Kicsit korábban, még 2018 tavaszán az Algyői úton a

Fa-Villa vendéglő

zárt be 35 év működés után.

Idén bezárt a

Bagel House

is, mely főleg a fiatalok körében vált népszerű étkezőhellyé. A Kárász utcai helyen szendvicsként elkészített bagelt árultak, az egészen egyszerű feltétektől kezdve a kicsit extrábban elkészítettekig. Bezárt korábban a

Lobby bisztró

, ahol már-már hónapról hónapra csúsztatják Divino megnyitását: jelenleg október elejét hirdet a kézzel írt papír a helyiség bejárata mellett. Megnyílt azonban néhány méterre a Sever étterem, melyet gyorsan át is neveztek Kale étteremnek: némileg a Trója görög-török kínálatához hasonló fogásokkal várják a vendégeket a jellemzően ürességtől kongó teraszon és óriási üzlethelyiségben. Ehhez hasonlóan mindig akad bőven van szabad asztal a Virág cukrászdában is: Szeged ikonikus cukrászdájának teraszán ugyanis alig látni vendéget, habár a megállítónál kiírták, hogy odabent légkondicionált helyiségben szolgálják ki őket.

A cukrászda nyitva, a terasz üres. Fotó: Kovács Ferenc

A Monster Downtown kálváriája

Különös helyzetbe került a Monster Downtown is, amelyik néhány évvel ezelőtt nyílt meg a Vaszy Viktor téren az éppen felújítás alatt álló Belvárosi Mozi tőszomszédságában. „Egyik nap láttuk, hogy bekerítették a mozit. Aznap láttuk Jávorszky Ivánt is, a mozit működtető Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, akit áthívtunk egy kávéra, hogy megtudjuk tőle, mire kell számítanunk” – idézte fel Mizsik Attila, az étterem tulajdonosa, aki azt is elárulta, a Belvárosi Mozi rendezvényei, például a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál kapcsán rendszeresen kedvezményes étkeztetést vállaltak korábban. „Azt tudtuk, hogy lesz felújítás, de minket, pontosabban az épület tulajdonosát, az ATIVIZIG Zrt-t nem értesítettek erről. Iván akkor nekünk elmondta, hogy

"semmi nem lesz, egyszerű munkálatokat végeznek majd. Másnap 11 órától egyszer csak légkalapácsoztak, remegett az egész épület”

–magyarázta.

Ebéd a Monster Downtown teraszán, a szomszédban fúrják-faragják a Belvárosi Mozit. Fotó: Kovács Ferenc

Mizsikék ezt követően hivatalos úton jelezték: nem értesítették őket a munkálatokról, mire annyi választ kaptak, hogy őket nem köteles az IH értesíteni. Az étterem tulajdonosa szerint a munkálatok kezdete előtt hónapokkal kaptak egy értesítést, hogy az épület belső udvara felől a mozit felújítják.

Arrogáns lekezelés az önkormányzatnál?

„Szó sem volt arról, hogy a Vaszy Viktor tér 40 százalékát elfoglalják, és ott munkálatokat végeznek majd. Ezután behívtak bennünket az önkormányzatra, ahol nyolcan-tízen körbeültek bennünket.

"Lekezelő stílusban közölték velünk, hogy ez van, örüljünk, hogy bérelhetünk teraszt. Visszakérdeztem, hogy Szeged legnagyobb éttermi teraszára ez a válasz?

Miért nem tudták szeptemberben elkezdeni és májusban szabadon nyithattuk volna a teraszt?” – számolt be Mizsik, akinek ezután felajánlották, hogy féláron bérelheti a teraszt. „De 2-300 ezer forint nem fedezi a kiesésünket. Számlatömbben megnézhető, hogy kevesebb a vendégünk” – osztotta meg kellemetlen tapasztalatait. Azóta annyira elfajult a helyzet az étterem és a mellettük lévő felújításon dolgozók között, hogy többször szóváltásba keveredtek, egy alkalommal pedig kis híján tettlegességig fokozódott a nézeteltérésük. „Dudálnak, köpködnek és kiabálnak. Egyikük azt mondta nekünk, hogy

ha nem tetszik a helyzet, akkor agyonvernek minket"

–emlékezett vissza. „Januárban újítottuk fel az éttermet, amit mindenki felé jeleztünk is. Ez most már úgy tűnik, nem két év alatt térülhet meg, hanem a jelenlegi ütem szerint háromba fog telni, mert nem növekedünk olyan gyorsan, mint előtte, hiszen nem jönnek a turisták, mert azt hiszik a térre érve, hogy az egész építési terület” – mondta.

Haldoklik a szegedi belváros

Egyre több üzlethelyiségre teszik ki a zárva táblát Szeged belvárosában, és nem csak vendéglátósok tűnnek el, hanem különféle üzletek, vállalkozások is. Hogy pontosan mekkora is a baj, azt egy következő cikkünkben mutatjuk meg. Ebben arról is beszámolunk, miért érzi úgy számos szegedi vállalkozó, boltos, üzlet tulajdonos és vendéglátós, hogy az önkormányzatnál nem partnerként tekintenek rájuk, hanem inkább fejőstehénként. Pedig ők azok, aki a város hangulatáért, arculatáért "felelnek", hiszen a Szegedre érkezők ezeken a helyeken, ezekben az utcákban találkoznak először a várossal és annak hangulatával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.