Írjon nekünk

Sport

Három magyar érem pénteken: világbajnok a Hagymási, Medveczky páros!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

A magyar csapat tagjai egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a pénteki döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Az első hely a Medveczky Erika, Hagymási Réka 1000 méteres kajak kettes nevéhez fűződött – Medveczky tavaly is győzött ebben a számban -, míg a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros másodikként zárt 500 méteren. A legrövidebb távon is jutott egy dobogós hely a hazaiaknak: a felnőtt vb-újonc Lucz Anna, Kiss Blanka kajakos duó harmadikként zárt 200 méteren.

A vb első döntős blokkjában – amelyben kizárólag az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeztek döntőket – a közönség nagy örömére minden számban volt magyar hajó. Hazai szempontból remekül indultak a finálék, az elsőben ugyanis, női kajak kettes 200 méteren, máris magyar érem született Lucz Anna és Kiss Blanka révén. Az UTE fiatal duója – Lucz 20, Kiss 23 éves – előfutam-másodikként egyenes ágon került a döntőbe, s ott sem ijedt meg. A páros remekül rajtolt és az utazó tempót is jól tartotta, s a végén harmadikként csapott a célba a fehéroroszok és az előfutamban is előttük végző szlovének mögött. A címvédő német egység meglepetésre csak hatodik lett.

A bronzérmes Lucz Anna (b) és Kiss Blanka a női kajak páros 200 méteres versenyének eredményhirdetésén után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án (MTI/Szigetváry Zsolt)

A folytatásban Korisánszky Dávid és Mike Róbert kenus duója nyolcadikként ért célba a legrövidebb távon, és bár a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzője, Bragato Giada sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába női kenu egyes 500 méteren, remek hajrájával feljött az ötödik helyre, tehát nagyszerűen helytállt.

Ezután a doppingeltiltása miatt a nemzetközi mezőnyből három évig hiányzó, ezen a versenyen visszatért Dombvári Bencért lehetett szorítani K-1 500 méteren. Sokan titkos esélyesnek tartották, de végül még érmet sem sikerült szereznie. A győzelmet a németek olimpiai és világbajnoka, Tom Liebscher szerezte meg, a Honvéd 26 éves kajakosa ötödikként zárt.

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kenupárosa tavaly hatodik lett fél kilométeren a vb-n, s miután ezúttal megnyerték az előfutamukat, így egyből bejutottak a legjobb kilenc közé, most az éremszerzés volt a céljuk. A döntőben a kínaiak rajtoltak a legjobban, de velük tartottak a magyarok és a spanyolok is. Az ázsiaiak végig bírták az önmaguk által diktált tempót, így magabiztos győzelmet arattak, Hajduék pedig a közönség fergeteges biztatása közepette lehagyták a spanyolokat, és ezüstérmet szereztek.

 

A második helyezett Hajdu Jonatán (elöl) és Fekete Ádám a férfi kenu párosok 500 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án (MTI/Kovács Tamás)

Női K-2 1000 méteren is magyar éremesély kínálkozott, Medveczky Erika ugyanis címvédőként állt rajthoz – tavaly Csipes Tamarával nyert Portugáliában, most pedig a korábban kétszázon világbajnok Hagymási Rékával indult. A számra hét hajó nevezett, így a finálé volt a magyarok első versenye a vb-n. Favoritként már a rajt után az élre álltak, s később kiderült, hogy kimagaslanak a mezőnyből, egyik ellenfelük sem veszélyeztette a sikerüket. Már féltávnál egy hajóhossz volt az előnyük, s ezt a második ötszázon is megtartották, megszerezve ezzel a magyar válogatott első aranyérmét – már ami az épek küzdelmeit illeti.

A győztes Hagymási Réka (elöl) és Medveczky Erika a női kajak párosok 1000 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án (MTI/Kovács Tamás)

A másik pénteki ezres döntőben, férfi K-4-ben Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Kós Benedek az első háromtól jelentősen lemaradva a negyedik helyen végzett.

A harmadik versenynap programja öt olimpiai szám középfutamaival zárul, öt magyar hajó küzd majd a döntőbe kerülésért.

Az első magyar aranyérem is pénteken született meg: Kiss Péter az integrált paraverseny KL1-es kategóriájának döntőjében végzett az első helyen.

(MTI)

Tovább olvasom

Sport

Ötgólos vereséget szenvedett a Pick Párizsban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

A PSG 30-25-re legyőzte a MOL-Pick Szegedet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vettel nyerte a Szingapúri Nagydíjat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

Tovább olvasom

Sport

Mindkét szegedi csapat továbbjutott a kupában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

A HFC viszont búcsúzott.

Tovább olvasom

Aktuál