Közélet

Varga Noémi a megyei tűzoltók új pszichológusa

Varga Noémi a megyei tűzoltók új pszichológusa

2019. július 9., kedd
Varga Noémi a megyei tűzoltók új pszichológusa

A szakember hétfőn vette át egyetemi diplomáját, kedden reggel már munkába is állt a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A megyei igazgatóság jelenlegi pszichológusa, Udvarhelyi Boglárka tű. százados második kisbabája születését várja. Arra az időszakra, amíg Boglárkát anyai teendői otthonra szólítják, Noémi látja el a pszichológusi feladatokat. A Csongrád megyei tűzoltók új pszichológusa Szegeden született, középiskolai tanulmányait is az egyetemi városban végezte. Az érettségit követően jelentkezett az SZTE pszichológusi szakára, amelyet 2019-ben fejezett be. Egyetemi diplomáját hétfőn vette át, kedden pedig már meg is kezdte szolgálatát a katasztrófavédelemnél. Első munkanapja reggel, az ünnepélyes eskütétellel indult, amelyen részt vett az Igazgatóság vezetői állománya is. A pszichológus szabadidejét a táncnak szenteli, három éves kora óta ez a sport a szenvedélye. Nyolc éve egy szegedi táncszínház tagja, ahol kortárs-és modern táncokat, valamint jazz-balettet tanul. Varga Noémi elmondta, a munkakezdés két dolog miatt is izgalommal tölti el: egyrészt alig várja, hogy eddig megszerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatait végre hasznosítani tudja. Másrészt külön kihívást jelent számára, hogy mindezt egy hivatásos szervezetnél kezdheti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.