Írjon nekünk

Hírzóna

Átadták a korszerűsített Kisteleki Térségi Egészségügyi Központot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ működése és fejlesztése mintája annak, hogyan lehet újszerűen gondolkodni az egészségmegőrzésről és a gyógyításról – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szombaton a Csongrád megyei városban.

Horváth Ildikó a korszerűsített központ átadóünnepségén azt mondta, a szűk másfél év alatt elkészült beruházás jól fogja szolgálni a térségben élők egészségét, betegségből való gyógyulását. Szerinte a város vezetése úgy gondolt az egészségügy fejlesztésére, hogy az az itt élők jövőjét szolgálja. Elmondta, Kisteleken egy helyen fogadja a pácienseket az alap- és a sürgősségi ellátás, hosszú évek óta jól működik az egynapos sebészet. A fejlesztésnek köszönhetően a modern technikával hatékonyabban szolgálható a páciensek gyógyulása, és javultak az itt dolgozók munkakörülményei is – közölte a politikus.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője szerint a központot családias hangulat jellemzi, a minőségi szakmai munka feltételei megvannak, az pedig biztonságot ad az itt élők számára, hogy az intézményben a szükséges orvosi és szakdolgozói létszám is adott. Közölte, bízik abban, hogy a térségben újabb egészségügyi fejlesztések indulhatnak.

Nagy Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a beruházásnak köszönhetően a város egykor szétszórt egészségügyi rendszere, az alapellátás – négy háziorvos, két-két fogorvos és gyermekorvos -, a szakellátás, a mentőállomás és az egynapos sebészet kulturált környezetben, egy helyen működhet.

A mintegy 300 millió forintból elkészült beruházás elsődleges célja az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése volt. A fejlesztés során felújították és akadálymentesítették az egészségügyi intézmény várótermeit és a vizesblokkokat, továbbá mostantól új betegirányító recepció várja az érkezőket.

Hét járóbeteg ellátó egység – a fizikoterápia, a gyógytorna, a bőrgyógyászat, a kardiológia, a sebészet-traumatológia, a nőgyógyászat és a laboratórium – korszerűsítését, orvostechnikai és informatikai fejlesztését végezték el. A tavaly februárban kezdődött beruházás nagyobbik részét az orvosi műszerek és eszközök beszerzésére fordították.

 

Tovább olvasom

Baleset

Ismét bolgár autóst büntettek meg az M43-as autópályán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Rakománya 2340 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.

Tovább olvasom

Baleset

Hét részeg sofőrt kapcsoltak le Csongrádban a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A megye útjain összesen huszonkét baleset történt a péntektől vasárnapig terjedő időszakban.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Két török embercsempészt fogtak Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kilenc bangladesi migránst rejtegettek kamionjukban.

Tovább olvasom

Aktuál