Írjon nekünk

Hírzóna

Ópusztaszeren együtt ünnepelnek az anyák és a gyermekek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Ópusztaszeren együtt ünnepelnek az anyák és a gyermekek – számolt be a Rádió 7.

Bereczkiné Tari Mária, az Ópusztaszeri Gyermekszív Nagycsaládos alapítvány elnöke a rádió kérdésére elmondta, Ópusztaszeren május 4-én összevont ünneplést tartanak.

Hozzátette, csakúgy, mint az ezt megelőző május elsejei mulatságon, a gyerekek számára változatos programokkal készülnek. Hozzátette, rendezvényeik ingyenesek és minden résztvevőt vendégül látnak egy tál meleg ételre.

Kiemelte, a program idén is a helyi Mozgáskorlátozottak Egyesületével és az önkormányzattal közös szervezésben valósul meg. Bereczkiné Tari Mária erről részletesen így fogalmazott: „Anyák napja és gyereknap, ezt a kettőt összekötöttük. Anyák napja alkalmából a gyerekek verssel és egy szál virággal köszöntik az édesanyákat, édesapákat, nagymamákat. Mindenki, aki oda eljön, kap egy szál virágot. Lesz ugráló vár, arcfestés, lufi hajtogatás, dekorációkat lehet készíteni, játékok, tehát igazából amihez a gyerekeknek lesz kedvük.”

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

B. Nagy László a migráció veszélyeire figyelmeztet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Interjú készült a politikussal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bejelentette visszavonulását Király Gábor

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 108-szoros magyar válogatott futballista közleményben mondott búcsút.

Tovább olvasom

Hírzóna

Befektetés-ösztönzés Csongrád Megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Csongrád Megyei Önkormányzat küldetésének tekinti, hogy hazai és nemzetközi viszonylatban is bemutassa a Csongrád megyei üzleti, befektetői környezet előnyeit, felkeltse a potenciális befektetők figyelmét és segítse őket új beruházások megvalósításában, minőségi munkahelyek létrehozásában. Hogy ezt sikerrel tehesse, először be kellett azonosítani azokat a kulcságazatokat, melyek a megyei gazdaság jövőbeli potenciálját jelentik, s alkalmasak újabb fejlesztéseknek […]

Tovább olvasom

Aktuál