Sport

A Maty-ér több lesz, mint kajak-kenu pálya

A Maty-ér több lesz, mint kajak-kenu pálya

2019. április 17., szerda
A Maty-ér több lesz, mint kajak-kenu pálya

Július végére fejeződik be a Maty-éren a kajak-kenu- és evezős pálya korszerűsítése, amely a több mint negyven éve működő létesítmény történetének legnagyobb beruházása.

Ha valaki a Maty-ér felé autózik vagy sétál és rápillant a pályára, akkor nehezen hiszi el, hogy augusztusban tízezrek szurkolnak majd a legjobb magyar kajakosoknak, kenusoknak. Merthogy a pálya most így néz ki:

Víz nincs a mederben, helyette munkagépek és munkások dolgoznak. Az ígéret szerint június elején már elkezdik feltölteni vízzel a pályát és júliusban már itt készülhetnek a versenyzők. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a helyszínen rendezett bejáráson elmondta szerdán, a szegedi olimpiai központban az idei előtt is rendeztek gyorsasági kajak-kenu világbajnokságokat, de a sport olyan gyorsan fejlődik, hogy az infrastruktúrának is követnie kell. "A kajak-kenu az egyik legsikeresebb sportág, a versenyzők pedig nemcsak eredményeikkel vívnak ki elismerést, hanem példaképek is. A fiatalok miattuk veszik a lapátot a kezükbe, és kezdik el azt a munkát, amely az egészségüket és az utánpótlás révén akár a későbbi eredményességet is szolgálja" – fogalmazott a politikus. Az államtitkár hangsúlyozta, bízik benne, hogy az augusztusi világbajnokság résztvevői is megerősítik majd, hogy a Maty-éren található az egyik vagy talán a legjobb kajak-kenu pálya. Hozzátette, ugyanakkor a létesítmény nemcsak az élsportot és az utánpótlást szolgálja majd, hanem szabadidősport-események lebonyolítására is alkalmas lesz.

Multifunkcionális sportközpont lesz a Maty-ér

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke kifejtette, a fejlesztés ugyan a világbajnokság apropóján valósul meg, de más sportágak, így a triatlon és a nyílt vízi úszás versenyeinek megrendezésére is lehetőséget teremt. A szakember elmondta, a fejlesztés leglátványosabb eleme, hogy a pályát kettéválasztó osztószigetet híd kapcsolja össze a szárazfölddel. A tévéközvetítések kamerái átkerülnek a szigetre, a korábbi versenyekkel ellentétben nem egy nádas, hanem a több tízezer néző lesz a futamok hátterében. A szigeten kerékpárút épül, így az edzők kísérhetik majd tanítványaikat.

"A déli zárógát környékét feltöltik, nagyobb terület áll majd rendelkezésre a mobil létesítmények kialakítására, ahol helyet kapnak a versenyekre érkező csapatok. Újabb emelettel bővül a céltorony, és teljes egészében befedik a főlelátót, emellett újabb utakat és parkolókat is építenek" – ismertette a fejlesztés részleteit az elnök. Június végén feltöltik vízzel a tározót, ezt követően már edzhetnek a pályán a versenyzők. Július végére pedig teljes egészében befejeződik a beruházás, augusztus elején már megérkeznek Szegedre az első, főként tengerentúli csapatok, hogy megkezdjék az akklimatizációt a világbajnokság előtt – mondta Schmidt Gábor.

Hazai pályán Tokióért

"Nagyon menő lesz" – mondta a pályabejáráson Kopasz Bálint. A minden tekintetben hazai világbajnokságára készülő, a napokban az Algyőiből Győrbe igazoló kajakos elmondta, hogy egyesben 1000 méteren szeretne ott lenni a világbajnokságon és ott azt reméli, a dobogó legfelső fokán hallgathatja a magyar himnuszt. "Két éve a Világkupán már sikerült nyernem és az hatalmas élmény volt. Ezt a világbajnoki első hellyel csak fokozni lehetne. Mindent megteszek azért, hogy a válogatókon kiharcoljam az indulási jogot" – mondta az ifjúsági világbajnok, Európa bajnoki bronzérmes versenyző.

A kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint komoly plusz motiváció az, hogy hazai pályán versenyezhetnek legjobbjaink. Hüttner Csaba hangsúlyozta, hogy a világbajnokságon kvalifikációt lehet szerezni a 2020-as tokiói olimpiára, ami az egyre sűrűbb mezőnyben nagyon nehéz feladat, éppen ezért jön jól, hogy a Maty-éren rendezik a világbajnokságot. "Mindenki szeret itt versenyezni a nemzetközi mezőnyből is, de nem szabad elfelejteni, hogy itt 15-20 ezer ember a magyarokért szurkol majd. Nagyon fel kell kötni a gatyánkat, reményeink szerint a kvóták 80 százalékát megszerezzük. A maximális kvóta sem lehetetlen, jó lenne minél kevesebb kérdést nyitva hagyni az olimpia évére" – ecsetelte az elvárásokat. A kvalifikációs világbajnokságot2019. augusztus 21. és 25. között rendezik a Maty-éren, a várakozások szerint 100 ország legjobbjai vesznek részt, hozzávetőlegesen 1600 versenyző, köztük 50 magyar indulóval.

"Továbbra is áll, hogy Szegeden a sportlétesítmények beruházása mögött az állam áll. Említhetném az új uszodaprojektet, az új sportcsarnok építését, a közelmúltban bejelentett két atlétikai centrum kialakítását, vagy a Maty-éri pályát is. Mindben közös, hogy városi pénz nem került bele, ezek állami segítséggel jönnek létre. Szeged évek óta nem költ ilyen jellegű beruházásokra. A kormányzat célja, hogy egy-egy ilyen beruházással segítse az egészséges, sportos életmódot és nemzetközi mércével mérve is megfelelő felkészülési és versenyzési lehetőséget adjon az élsportolóknak. A fejlesztések ismételten azt jelentik, hogy a kormányzat több tízmilliárdos fejlesztési csomagot ítélt oda Szegednek, így minden szegedi megtapasztalhatja és átélheti, hogy a polgári kormánynak kiemelten fontos a város, és minden erővel azon dolgozik, hogy kimozdítsa Szegedet az évtizedes mozdulatlanságból" – mondta Bartók Csaba a Fidesz szegedi elnöke a Maty-éri beruházás kapcsán.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.