Írjon nekünk

Hírzóna

A doni katasztrófa 76. évfordulójára emlékeznek holnap Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat közösen emlékezik holnap a doni áttörés 76. évfordulójára a Rákóczi téri, Szabad emlékezés szobránál.

Idén tíz éve annak, hogy a Csongrád Megyei Közgyűlés úgy döntött, méltó mementót állít a Don-kanyarban elesett katonák emlékére. Kligl Sándor szobrát 2009. október 31-én avatták fel a Rákóczi téren. Itt rendezi holnap 20189 január 11-én 13 órától a két hivatal közös megemlékezését, amellyel a hősi halottak, az áldozatok emlékének adózik.

Megemlékező beszédet dr. Mikecz Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója mond, majd Juhász András református esperes imádkozik az áldozatokért. Az emlékezést koszorúzással, és mécses gyújtással zárul.

1943. január 12-én mintegy 200 ezer honvéd szolgált a 2. hadseregben a Don partján. A 76 évvel ezelőtt megindult szovjet támadás miatt több mint százezer magyar katona, köztük háromezer szegedi és mintegy tízezer Csongrád megyei, soha nem tért haza szeretteihez.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Folytatódik a Hangos Biblia készítése Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A következő hónapokban önkéntesek olvassák föl a teljes ószövetségi szentírás szövegét.

Tovább olvasom

Hírzóna

Sok gondot okozott az erős szél Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tizenötször riasztották a megye tűzoltóit.

Tovább olvasom

Közlekedés

Tavaszi nagytakarítást végez a MÁV

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Megtisztulnak a vasúti kocsik.

Tovább olvasom

Aktuál