Balhé

Jogerősen öt év börtönre ítélték Ahmed H.-t

Jogerősen öt év börtönre ítélték Ahmed H.-t

2018. szeptember 20., csütörtök
Jogerősen öt év börtönre ítélték Ahmed H.-t

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

A táblabíróság a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek másodfokon a Cipruson élő szír férfit. A férfi legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Döntésével a táblabíróság enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által kiszabott hét év fegyházbüntetést.

Súlyosabb ítéletet kértek

Az ügyész a korábbi ítélet, azaz a 7 év fegyházban letöltendő büntetést és a 10 év kiutasítást súlyosbítását kérte. 14 év kitiltást indítványozott, mivel kellett volna kiutasítani az országból Ahmedet, mert a törvényi szabályozás szerint a kiutasítás a duplája kell, hogy legyen a letöltendő büntetésnek. Az ügyész hangsúlyozta, hogy Ahmed H. egy regisztrációt követően bejöhetett volna az országba és ezt ő is tudta. Ehelyett a vádlott inkább a határzárnál jogtalanul lépett az országba, illetve a határt védő rendőröket kövekkel is megdobálta.

Az ügyvéd szerint ez nem terrorcselekmény volt

Ahmed H. tette nem számít terrorcselekménynek, mondta a védőügyvéd.

„Egy utcai csetepaté nem lehet terrorcselekmény.”

- fogalmazott, dr.

Bárándy

Péter, Ahmed H. védőügyvédje. Dr. Bárándy Péter ezt egy olyan példával próbálta magyarázni, melyben Ahmed cselekedeteit a futballhuligánokéhoz hasonlította. Mondván, ha a védence tettei terrorcselekménynek számítanak, akkor azokat is annak kéne venni. Az ügyész a válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy Ahmed tetteit nem szabad elbagatellizálni, ahogyan a védőügyvéd szerint a terror fogalmát sem.

Az utolsó szó jogán Ahmed bocsánatot kért

A bíróság lehetőséget adott a szír férfinak arra, hogy megossza az ügy kapcsán a gondolatait, amival ő élt is.

„3 éve elhagytam az otthonomat, nem találkoztam a családommal, gyerekeimmel, akik nagyon hiányoznak. Tudom, hogy amit tettem, hogy bántottam a rendőröket, az nem helyes cselekedet. Ezt én nagyon sajnálom is és bocsánatot kérek, amiért bántottam őket. Bocsánatot kérek ezért a rendőröktől! Részben nem értek egyet a vádakkal. Nem értek egyet azzal, hogy terrorizmussal vádolnak. A terrorizmus miatt hagytam el az otthonomat. Számomra a terrorizmus ismert dolog. A terrorizmus gyűlölet, aminek a célja a félelemkeltés és a gyilkosság. Ezektől én távol állok. Durva az számomra, hogy terrorizmussal vádolnak. Bűnt követtem el, de a bűnöm nem terrorizmus. Egy mérges pillanatomban elkövetett cselekmény volt, amit azóta már sajnálok.”

- mondta Ahmed. A bíró az ítélet indoklásában elmondta: a tömeg - köztük a vádlott - célja az erőszakos fellépéssel az volt, hogy az átkelőt megnyissák, vagy eltűrjék, hogy ők a határt átlépjék. Erről nem a kerítésénél szolgálatot teljesítő rendőrök, hanem feletteseik hozhattak volna döntést. Ez az, ami a különbséget jelenti a hivatalos személy elleni erőszak - mint amilyen egy labdarúgó-mérkőzésen elkövetett rendbontás - és az átkelőnél történt terrorcselekmény bűntette között - fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.