Közélet

Ínyencségeket nyalhatunk az „Év fagylaltja” versenyen

Ínyencségeket nyalhatunk az „Év fagylaltja” versenyen

2018. május 10., csütörtök
Ínyencségeket nyalhatunk az „Év fagylaltja” versenyen

Idén is Szegeden dől el, hogy melyik fagylaltköltemény kapja az „Év fagylaltja” díjat. Garantáltan édes és hűs lesz az egész nap május 15-én a Klauzál téren az „év fagylaltja” versenyen.

Tavaly a balmazújvárosi Centrum fagyizóban készült, „Mascarpones túrókrém sós karamellel” fantázia nevet kapó remekmű lett az év fagylajtja. Vajon idén melyik fagylaltköltemény kapja az elismerő címet? Szegeden derül ki idén is. Az előző évhez hasonlóan, idén is a szegedi Virág Cukrászda ad otthont az év fagylajtja versenynek. Május 15-én egész nap a nyár legkedveltebb desszertje körül forog majd minden a Klauzál téren, a reggel 9 órakor kezdődő eseményen több kategóriában versenyeznek majd a cukrászok, egészen este 9 óráig. Az esemény idén lesz 3 éves, ami kapcsán Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója, megjegyezte, hogy az első évben kicsit belterjes volt a rendezvény, utalva ezzel arra, hogy akkor nem igazán nyitottak a nagyközönség felé.

Az év fagylajtja mellett megválasztják az év „M” fagyiját is, ami a mentes, azaz „hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt” kategória, sőt a közönség kóstolás mellett szavazhat is, és a nap végén átadják a közönség díjat is. Az „M” kategória kapcsán Gyuris László mestercukrász a következőt említette:

„Olyan, hogy valami mindentől mentes, nem létezik, csak a hámozott luftballon, de abban meg levegő van”

Bár a mestercukrász csak viccelődött, de mondandójában van igazság, hiszen olyan fagylaltjuk, amely valóban mindentől mentes, nem tud készülni. A zsűrit idén is szakemberek és fagyi imádó közéleti szereplők alkotják, Gyuris Lászlómestercukrász, a Virág cukrászda üzemeltetője, Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke és ügyvezetője, Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Juan Carlos Pastor, zsűritag és aPick Szeged edzője bírálja majd a fagyikat.

Döntésük során, hogy melyik édesség lesz az év fagylaltja 5 tényező játszik közre. Az egyik legfontosabb az ízvilág, ízharmónia, ami 50 pontot ér, az állag, amire maximum 20 pontot adhatnak, és az illat, az innováció, valamint a látvány, amik fejenként 10 pontot kaphatnak.

A szakmai zsűri mellett sztárok is jelen lesznek a rendezvényen, mint például Liptai Klaudia, a rendezvény házigazdája, aki nem mellesleg már harmadik éve mondhatja magát cukrásznak is, de mellette találkozhatunk majd még Szulák Andreával, Kollányi Zsuzsival, és Herzceg Zoltánnal, aki a Dining Guide felelős kiadója és korábban elég negatív véleménnyel volt a cukrászmesterségről. A szervezők egyébként pontosan a véleménye miatt hívták el őt a rendezvényükre, mert szeretnék pozitívabb belátásra bírni a szakmáról. Nem túl mellékesen jegyeznénk meg, hogy az esemény idén a szegedieknek és szegedre látogatóknak is érdekes lehet, nem csak a cukrász szakmában dolgozóknak, ugyanis a Kis Virág cukrászdában óráról órára változó akcióban 100 Ft-ért kaphatunk majd fagyikat, és az összes a versenyen szereplő finomságot szintén egy százasért kóstolhatjuk meg. A teljesség igénye nélkül csak néhány fagylaltot említenénk meg a 72 versenyen induló hűs édességből. Az egyik különlegesség a Somlói krémes vaníliás rebarbara chips-el, de talán még azt is felülmúlja a Mascarponés gesztenyekrém aszaltfügés aszu redukcióval. Ezek után a datolya fagylalt sós csokival már egészen snassznak tűnik, de kitűnik még a tömegből a Tűzről pattant meggyecske fantázia nevű fagyi, aminek már a nevétől is összefut a nyál a szánkban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.