Sport

Nem ma ment el - nyert, de kiesett a Szeged

Nem ma ment el - nyert, de kiesett a Szeged

2018. április 1., vasárnap
Nem ma ment el - nyert, de kiesett a Szeged

A Telekom Veszprém után a MOL-Pick Szeged is kiesett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájából, mert ugyan 28-27-re legyőzte a német THW Kiel csapatát a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc vasárnapi, hazai visszavágóján, de összesítésben 56-50-re alulmaradt.

Az első meccset 29-22-re nyerte a német együttes. A szegediek keretéből egyedül a szlovén Matej Gaber hiányzott, aki még nincs tökéletes állapotban a sérülése után. A magyar csapat játékosain az első perctől lehetett látni, hogy hisznek a jelentős hátrány ledolgozásában, jól összpontosítottak és pontosan kézilabdáztak (5-2). A vendégek azonban gyorsan magukra találtak, jól védekeztek, és gyors ellenakciókkal egyenlítettek (5-5). A szoros küzdelemben a szegediek a 23. percben tudtak ismét ellépni (11-9), de ez is csak átmeneti volt, mert a Kiel a szünet előtt - a meccs során először - átvette a vezetést (12-13). A játék képe és az eredmény alakulása eleinte a második felvonásban sem változott, de Jonas Källman vezérletével következett egy 5-1-es sorozat, és a 43. percben ismét három góllal jobban álltak a házigazdák (21-18). Marko Vujin találataival tartotta magát a német csapat, majd Patrick Wiencek és Nikola Bilyk nyújtott kiemelkedő teljesítményt, így a magyar együttesnek a győzelemért is alaposan meg kellett küzdenie, de végül minimális különbséggel nyert. A vendégek legeredményesebb játékosa Wiencek volt, aki tíz lövésből kilencet gólra váltott, Bilyk hétszer talált be. https://youtu.be/Egs4NcLqANU Legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy egyetlen magyar csapat sem volt a nyolc között a BL-ben, akkor a Szeged nem jutott tovább a csoportkörből, a Veszprémet pedig a spanyol Ademar León búcsúztatta az egyenes kieséses szakasz első körében. https://www.facebook.com/pickszeged/videos/2088414977852041/

MOL-PICK Szeged - THW Kiel (német) 28-27 (12-13)

Férfi kézilabda VELUX EHF Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó. Szeged, újszegedi sportcsarnok 3500 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).

MOL-PICK Szeged:

Sego - Sostaric 3/1, Balogh, Skube 2, Bánhidi 2, Bodó 4, Källman 6.

Csere:

Sierra (kapus), Sigurmannsson 4/4, T. Petrus 2, Zubai, Gorbok, Srsen 3, Zsitnyikov 1, P. Rodríguez 1.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor.

THW Kiel:

N. Landin - Vujin 6, Rahmel 2, Wiencek 9, Duvnjak, Dissinger 1, R. Santos.

Csere:

Wolff (kapus), L. Nilsson 1, Zarabec 1, Bilyk 7, Firnhaber, Weinhold, Ekberg.

Vezetőedző:

Alfred Gíslason.

Kiállítás:

10, ill. 10 perc.

Hétméteres:

7/5, ill. 1/0.

Továbbjutott:

a THW Kiel, 56-50-nel. (forrás: MTI)  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.