Közélet

Csongrád megyében is várják a Czeglédy-ügy károsultjait a kormányablakok

Csongrád megyében is várják a Czeglédy-ügy károsultjait a kormányablakok

2018. január 18., csütörtök
Csongrád megyében is várják a Czeglédy-ügy károsultjait a kormányablakok

Az erről szóló kormányrendelet szerint január 15-től február 28-ig nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmeiket a Czeglédy-ügy károsultjai. Csongrád megye 11 kormányablakában várják a jogosultakat, tehát azokat, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg.

A parlament tavaly november 14-én határozatban kérte a kormányt a kárrendezésre, mivel a diák és nyugdíjas munkavállalók védelme rendkívüli intézkedést indokolt. Január 15-én pedig már hatályba is lépett az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli, állami kárrendezését, pénzbeli megsegítését. A február 28-i határidőt azonban fontos betartani, mert a kérelem beadásának végső időpontja jogvesztő hatályú. Az állami kárrendezésre az jogosult, aki az említett időszakban a Human Operator Zrt. közreműködésével szervezett munkavégzésben vett részt, munkája ellenértékét azonban nem kapta meg, és követelése 2018. január 15-én még fennáll. A kormányablakokban a mellékelt kérelemnyomtatványon benyújtott kárrendezéshez a károsultaknak csatolniuk kell a jogosultságot alátámasztó dokumentumokat, különösen a feladatteljesítésre, annak jellegére, helyére, időtartamára vonatkozó iratokat. Az is kérhet kárrendezést, aki valamilyen okból nem rendelkezik a szükséges iratokkal; ilyen esetben büntetőjogi felelőssége tudatában írásban vagy akár szóban is nyilatkozatot tehet, amiről a kormányablak munkatársai jegyzőkönyvet vesznek fel. Amennyiben a kérelmező jogosultságát a kormányhivatal megállapítja, a kárrendezés összegét a Magyar Államkincstár folyósítja. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.