Gazdaság

Nem bír magával a magyar GDP

Nem bír magával a magyar GDP

2017. november 14., kedd
Nem bír magával a magyar GDP

A bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a növekedés - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Piaci elemzők 3,5-4 százalék közötti harmadik negyedéves növekedési adatot vártak, a konszenzus 3,7 százalékos volt. Az egyéb egyedi tényezőktől is megszűrt, és az Eurostat által követett úgynevezett szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott volumenindex is 3,8 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedést mutat, az előző negyedévi 3,6 és az első negyedévi 3,9 százalék után. Az idei első három negyedévében 3,7 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz mérten a nyers adat és 3,8 százalékos a naptárhatástól, illetve a naptárhatástól és szezonálisan is kiigazított index tanúsága szerint egyaránt.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.