Írjon nekünk

Hírzóna

Nobel-díjas lehet a szegedi orvoskar jelöltje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Vajon kit javasolnak a díjra?

A Svéd Királyi Akadémiától kapott a napokban levelet a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karának dékánja. Ebben arra kérték fel, hogy javasoljon jelöltet az orvosi-élettani Nobel-díjra – írja a Délmagyarország.

Bari Ferenc elmondta,

arra, hogy a szegedi képzőhely beleszólhat a legrangosabb tudományos díj várományosának személyébe, emlékezete óta nem volt példa.

A gesztussal a kar szakmai és képzési kiválóságát látja elismertnek.

Mint ismeretes, ezt a Nobel-díjat kapta meg 1937-ben Szent-Györgyi Albert, aki korábban az egyetem rektora is volt. A jelölt nevét február 18-áig kell elküldeni Svédországba. Bari Ferenc elmondta, már elkezdte az előzetes tájékozódást, a javasolt szakembert azonban nem csak Szegeden keresik. Személyéről a tudományos bizottság és a kari tanács dönt majd.

Tovább olvasom

Baleset

Felrobbant egy gázpalack Balástyán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Dutyiba került a rendőrök elől menekülő szerb embercsempész

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A makói ügyészség indítványára.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Legutóbb 29 migránst fogtak Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egyikük irakinak, tíz fő afgánnak, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat.

Tovább olvasom

Aktuál