Sport

Vízilabda: sikerrel vették az első akadályt a szegedi csajok

Vízilabda: sikerrel vették az első akadályt a szegedi csajok

2017. október 28., szombat
Vízilabda: sikerrel vették az első akadályt a szegedi csajok

Nehezen indult, de végül a bajnokihoz hasonlóan a kupában is legyőzte a Tatabányát Molnár Péter csapata.

A női Magyar Kupában két helyszínen, tíz csapat száll harcba a negyeddöntős helyekért, így a lebonyolítás alapján az ötös csoportokból az első négy helyezett lép tovább - a szegedi együttes a szentesi csoportba került, ahol a házigazda mellett a BVSC-vel, az Egerrel és a Tatabányával kell megvívnia a továbbjutásért, utóbbi csapat ellen kezdődött a kétnapos torna a Tisza-partiak számára. Nem rajtoltak jól a szegedi lányok, hiszen gól nélkül maradtak az első nyolc percben - igaz, a Tatabánya csak egygólos előnyt épített ki. Szívósan küzdött a szegediek ellenféle, a második negyed közepén kettővel, 3-1-re vezetett a Tatabánya. Sőt, Tóth Petra ugyan egalizált a nagyszünet előtt egy emberelőnyből, de ismét hátrányba került a Szeged a harmadik negyed elején. 5-4 után azonban robbantottak Lengyel Anették, és szép akciógólokkal, zsinórban hatszor is eredményesek voltak, miközben többet már engedtek a Tatabányának, így a bjnokihoz hasonlóan a kupában is nyerni tudtak a szegedi lányok ebben a párosításban. A Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash 16 órától megyei derbit játszik a Szentessel.

Női vízilabda Magyar Kupa

Tatabánya - Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash 5-11 (1-0, 2-3, 2-6, 0-2)

Szentes, vezette: Németh András, Fábry József.

Tatabánya:

Zirighné Sós - Szellák, Pintér, Bicskei 2, Tátrai, Ádám, Keresztes 2. Csere: Pápai (kapus), Jenei, Schatz, Balogh E., Ritz A. 1. Vezetőedző: Zanleitner Krisztina.

Szeged:

Hosking - Mihály 2, Lengyel A. 3, Kádár 1, Rácz D. 1, Bell, Lengyel D. 2. Csere: Árkosy 1, Botka, Pengő, Tóth P. 1. Vezetőedző: Molnár Péter.

Emberelőny:

3/0 ill. 8/2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.