Semmilyen jogi eljárással nem lehet megakadályozni a nemzeti konzultációt és a magyar emberek véleménynyilvánítását – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tuzson Bence azért beszélt erről, mert – mint mondta – a kormány megkapta a Helsinki Bizottság keresetlevelét, amelyben a szervezet azt kéri, a kormány állítsa le a konzultációt és semmisítse meg a kérdőíveket.
A kormány szerint a kereset egyetlen célja, hogy korlátozza a magyar emberek véleménynyilvánítási szabadságát – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, épp egy olyan szervezet kéri a konzultáció leállítását, amely papíron azt hirdeti, hogy az emberek szabadságjogainak érvényesülniük kell.
Tuzson Bence úgy fogalmazott, a Helsinki Bizottság lépése a “Soros-birodalom” újabb támadása, hiszen a szervezet két év alatt 300 millió forintot kapott Soros Györgytől.
Az államtitkár azt mondta, hogy a Helsinki Bizottság már korábban is kivette a részét a “migránsbizniszből”, amikor két bangladesi bevándorló nevében fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz.
Szólt arról is, hogy az Európai Parlamentben (EP) nem állt meg a kötelező betelepítéssel kapcsolatos munka: az EP egyik szakbizottsága határozatot készít elő a felső határ nélküli kötelező betelepítési kvótáról.
A kormány azonban kiáll a nemzeti konzultáció, Magyarország érdekei és a magyarok véleménynyilvánítási szabadsága mellett – nyomatékosította Tuzson Bence.
A Helsinki Bizottság szombati közlése szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda által minden háztartáshoz eljuttatni kívánt kérdőív 5. pontja a szervezetnek egy speciális helyzetre vonatkozó szakmai álláspontját hamisan általános álláspontként definiálja. Ez a hamis látszat sérti a 28 éve működő jogvédő egyesület jó hírnevét – tették hozzá.