Írjon nekünk

Kultúra

Hamupipőkék a Kass Galéria játszóházában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Hamupipőkévé válthatnak kicsik és nagyok a Kass Galéria játszóházában: a tanév első hétvégi, kézműves délelőttjén lencsét válogathatnak és a mese szereplőit is életre kelthetik a résztvevők múzeumpedagógusok segítségével. A papírszínház-kiállítás kapcsán mesekuckó és további díszletek, kellékek is készülnek majd szombaton 10 és 13 óra között.

A Kass Galériában látható papírszínház-kiállítás adja az idei tanév első játszóházának témáját, melyet rendhagyó módon nem a Móra Ferenc Múzeumban, hanem a helyszínen, a Kass Galériában rendeznek meg szeptember 23-án, szombaton 10 és 13 óra között.

A délelőtt főszereplője a színház, a színdarabok és a mesék lesznek. A kalandvágyó látogatók például maguk is Hamupipőkévé válhatnak: lencsét kell válogatniuk, csakúgy, mint a legendás főszereplőnek. Emellett kivághatják, és életre is kelthetik a mese szereplőit a helyszínen elhelyezett papírszínházak egyikében, majd a kézműveskedés befejeztével királyként és királynőként fotózkodhatnak a kiállítótérben.

A legkisebbek beülhetnek a mesekuckóba, valamint további díszletekkel, kellékekkel, színezőkkel, bábokkal is készülnek a szegedi múzeum kollégái a családi játszóházra.

A délután folyamán pedig a felnőtteket várja kulturális program: a Móra Ferenc Múzeumban ősszel is folynak az ajándék tárlatvezetések. Minden szombaton (így szeptember 23-án is) délután fél 4-kor tartanak ingyenes vezetést a PlakArt-kiállításon.

Hírzóna

Száz éve a “bolondmalom” volt a vásárhelyi gyerekek kedvence

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Tornyai-múzeumban nyílt tárlat az akkori élet számos, mára már kevéssé ismert részletére is rávilágít.

Tovább olvasom

Kultúra

Márciusban rendezik Szegeden a Rekamié kamaraszínházi fesztivált

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem mindennapi operabemutatóval készül a Szabadtéri

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Händel vígoperai jellegű, fordulatokban gazdag művében, az Agrippinában sok sztár lép fel.

Tovább olvasom

Aktuál