/

Hamarosan kezdődik az SZTE Őszi Kulturális Fesztiválja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felvezető programokkal már szeptember 27-én elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja, a rendezvénysorozat hivatalos megnyitója október 2-án lesz. Öt héten át 65 helyszínen csaknem háromszáz program várja a közönséget.

Az SZTE Kulturális Iroda idén októberben huszonkettedik alkalommal rendezi meg az egyetem összművészeti fesztiválját, az Őszi Kulturális Fesztivált. A rendezvénysorozat fontos szerepet tölt be Szeged kulturális életében, ezt mutatja, hogy az Európai Bizottság a kultúra és kreativitás városai felmérésében – amely a kontinens 168 települését gyűjti össze – külön kiemelte az egyetem őszi és tavaszi fesztiválját.

A több mint egy hónapig tartó rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsanak programlehetőséget. A műfaji sokszínűség mellett másik legfontosabb szempont az igényesség, az értékközvetítés, a kulturális élményeken alapuló közösségépítés. A programok közt éppúgy megtalálhatók a kiállítások, komoly és könnyűzenei koncertek mint a színházi előadások, közönségtalálkozók, könyvbemutatók vagy sportrendezvények.

A 22. Őszi Kulturális Fesztivál megnyitóját október 2-án 18 órától tartják az SZTE Rektori Épületben. Az egybe gyűlteket Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszönti, a megnyitón közreműködik Szélpál Szilveszter operaénekes. Az épület átriumában ekkortól látható Szentgyörgyi Anna és Datki Zsolt László fotókiállítása is.

Előző sztori

A második legjobb csapat a Hód-Úszó

Default thumbnail
Következő sztori

Műszaki mentéshez és balesethez is riasztották hétvégén a tűzoltókat

Legutóbbi hasonló cikkek