Sport

Labdarúgás: nyolcat vágott a Tiszaszigetnek a Mórahalom

Labdarúgás: nyolcat vágott a Tiszaszigetnek a Mórahalom

2017. július 22., szombat
Labdarúgás: nyolcat vágott a Tiszaszigetnek a Mórahalom
tiszasziget_morahalom01_gs

Könnyedén múlta felül a megyeegy tavalyi bronzérmesét a Mórahalom a szombati edzőmérkőzésen.

Második felkészülési mérkőzését játszotta a Mórahalom VSE, amely ezúttal a tavalyi megyei I. osztály bronzérmesét, a Tiszasziget SE-t fogadta hazai pályán. A homokhátiak két új játékossal felállva játszhattak: támadóként a Hódmezővásárhelyről érkező 33 éves

Fábián Imre

játszott a Mórahalomban, míg a szünet után a kapuban a 20 éves

Krnács Richárd

állt, aki a Gyulai Termál FC-től érkezik a csapathoz. Szintén a fürdővárosiaktól járt próbajátékon a 25 éves csatár,

Hrabovszki Zoltán

. Hamar magához ragadta a kezdeményezést a Mórahalom, amely mintegy negyed óra elteltével meg is szerezte a vezetést: a főképp védekezésre berendezkedett Tiszasziget azonban nem tudta megállítani a hazai rohamokat, így sorban jöttek a gólok, a szünetre már hattal vezetett a Mórahalom. A fordulás után már kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, de Bokányi Richárdék irányították továbbra is a meccset, és végül nyolc gólig jutva, magabiztos sikert arattak. A Mórahalom legközelebb szerdán 17 órától a Jánoshalmát fogadja, míg ugyanebben az időpontban a Tiszasziget az FK Szegeddel gyakorol.

Felkészülési mérkőzésen

Mórahalom VSE - Tiszasziget SE 8-0 (6-0)

Mórahalom, vezette: György Sándor (Vrbovszki Pál).

Mórahalom:

Halász - Zsoldos, Szücs, Lászik, Bokányi R., Juhász, Zámbó, Fodor, Podonyi, Szalma, Fábián. Csere: Krnács (kapus), Szücs, Magyar, Lászik, Pócs D., Puskás, Pócs T., Busa, Várda, Hrabovszki. Edzők: Magyar György, Vojnic-Zelic Sasa.

Tiszasziget:

Weszelovszky - Réczi, Farkas, Bálint D., Bálint T., Zámbori, Szécsi, Kasza, Papp P., Drágity, Bernát. Csere: Fődi, Guth. Játékos-edző: Bernát Péter. Magyar György:

"Több játékost vethettünk be, mint ellenfelünk, illetve előrébb is járunk a terhelés tekintetében, de szervezettségben is jól teljesítettünk."

Bernát Péter:

"Szerettük volna, ha a csapat minél hamarabb visszarázódik a tavalyi ritmusba, ezért is kötöttünk le erősebb csapatokkal meccset. Ma láttuk, hogy miben kell még fejlődnünk, egy magasabb kvalitású, nálunk előrébb tartó csapattal játszottunk, ugyanakkor sok sérülttel, és hiányos kerettel kellett kiálljunk, ez ki is jött a pályán. Terhelés szempontjából jó volt a mai találkozó, bízom benne, hamarosan kiegészül a keretünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.