Kultúra

Emléktáblát kapott Szűcs Árpád és Kováts Margit festőházaspár + FOTÓK

Emléktáblát kapott Szűcs Árpád és Kováts Margit festőházaspár + FOTÓK

2017. július 4., kedd
Emléktáblát kapott Szűcs Árpád és Kováts Margit festőházaspár + FOTÓK
emlektabla_avatas009kf

A művészházaspár gyermekének kezdeményezésére avattak emléktáblát a pár Sóhordó utcai lakóhelyén. A szegedi kulturális életben eddig csak lábjegyzetként szerepeltek, a most leleplezett emléktábla azonban emléket állít festészetüknek.

A házaspár tagja volt az 1971-ben betiltott SPIRÁL művészeti csoportnak, amelynek tagjai különböző művészeti irányzatokat szerettek volna becsempészni az akkor még a hatalom irányítása alatt lévő Magyarországra.

Szűcs Árpád, Kováts Margit, Vinkler László, Veres Mihály

és

Lehel István

csoportos kiállítása az utolsó pillanatban kapott „piros vonalat”, közölték, képeik nem jelenhetnek meg. Kováts Margit halálának 20. évfordulóján leplezték le az emléktáblát, a rendezvényen

Tandi Lajos

művészeti író, a család régi jó barátja mondott beszédet. Kiemelte, Szűcs Árpádot ízig-vérig szegedi festőnek tartja, aki a dóm, a városháza és a hidak festője volt. Mégsem realista, inkább szellemi szférába hozta mindazt, amit számára a látvány nyújtott, ezért vált a szegedi képzőművészet sajátos figurájává. Kováts Margit testvére

Kováts Emese

egy mondat erejéig szót kért. Elmondta, ha 1971-ben hozzá nem értő emberek nem szüntetik meg a kiállítást, és hagyták volna kibontakozni nővérét, akkor a 20. század egyik legnagyobb szürrealista festője lehetett volna. Az emléktáblát Kováts Margit lánya,

Szűcs Édua

és

Kozma József

önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság elnöke leplezték le és koszorúzták meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.