Közélet

Aratóünnep Zákányszéken a hálaadás jegyében

Aratóünnep Zákányszéken a hálaadás jegyében

2017. július 10., hétfő
Aratóünnep Zákányszéken a hálaadás jegyében
aratounnep_zakanyszek

Ünnepi szertartás keretében adtak hálát a gabonatermésért Zákányszéken. A gazdák bíznak a számukra kedvező időjárásban és a megfelelő terméshozamban.

A Zákányszéki Egyházközösség és Zákányszék Község Önkormányzata szervezett ünnepséget az elmúlt hétvégén.

Kazi Péter

alpolgármester hírportálunknak elmondta, településük mezőgazdasági mivoltát is hangsúlyozta az ünnepi program. „Több évtizedes hagyományra tekint vissza Zákányszéken az Aratóünnep. A helyiek jellemzően mezőgazdasági termelésből állítják elő jövedelmük jelentős hányadát. Kalászt tűztünk, hálát adtunk a gabonatermésért, kenyeret szenteltünk. Bensőséges hangulatú szertartás keretében

Geszler Péter

érseki tanácsos, kerületi esperes, tompai plébános celebrálta a szentmisét. Műsorral a Zákányszéki Parasztkórus készült” – ismertette az alpolgármester. Kazi Péter hangsúlyozta, az ünnepnek a hagyományaik megőrzésében, a település közösségének formálásában is fontos szerepe van. A helyi gazdák reménykednek az idei gabonatermés megfelelő minőségét és mennyiségét illetően.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.