Közélet

Titokban tartottak képzést kormányellenes aktivistáknak

Titokban tartottak képzést kormányellenes aktivistáknak

2017. június 13., kedd
Titokban tartottak képzést kormányellenes aktivistáknak
tuntetes_fideszszekhazmti_bn

Polgári engedetlenségi képzést tartottak titokban radikális aktivistáknak a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában - értesült a Magyar Idők.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint már tavaly elkezdődött azoknak a radikális aktivistáknak a felkészítése, akik ősztől várhatóan a kormánypártokhoz köthető ingatlanok, valamint különböző állami intézmények elfoglalásával, működésük megzavarásával igyekeznek majd befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét. A kiképzés része volt egy polgári engedetlenségi kurzus, amit Kunbábony határában, egy félreeső házban tartottak, olyan tapasztalt tüntetők vezetésével, mint amilyen a Fidesz Lendvay utcai székházának 2013-as elfoglalásában részt vevő

Misetics Bálint

és

Kalocsai Kinga Regina

vagy a Sándor-palotát festékesflakonnal megdobáló

Gulyás Márton

. Előadásaik jellemzően arról szóltak, hogyan lehet a törvényesség határán egyensúlyozva, a passzív ellenállás és az erőszakmentes provokáció eszközével elérni, hogy a rendőrség látványosan beavatkozzon egy-egy demonstrációba. Ez azért fontos, mert óriási médiafelületet biztosít az adott eseménynek, és növelheti a lakosság szimpátiáját mind a szervezők, mind pedig az általuk képviselt ügy irányában. A tréningnek egyfajta szerepjáték is a része volt, ennek keretében elpróbálták, begyakorolták, hogyan kell viselkedni a rendőrökkel a megmozdulások alatt, valamint egy hatósági intézkedés közben. A polgári engedetlenségi kurzusnak otthont adó épület a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) tulajdonában van. Ez a csoport önmeghatározása szerint "a cselekedni kívánó állampolgárok és önszerveződő közösségek segítő-fejlesztő szervezete, valamint a közösségi munka akkreditált intézménye". Mint ilyen, különféle programokkal, köztük közösségszervező képzésekkel támogatja más civil társulások működését. A Magyar Idők úgy tudja, patronáltjaik közé tartozik például A város mindenkié néven elhíresült mozgalom, amely - nem mellékesen - "épületfoglalási gyakorlattal" is rendelkezik. De szintén ebbe a körbe tartoznak a szentendrei eleven emlékműsök, akik polgári engedetlenségi akcióikkal több mint egy éven át akadályozták a városba tervezett turulszobor felállítását. A CKA rendezvényeiről az amerikai tőzsdespekuláns,

Soros György

alapítványai által támogatott jogvédők sem hiányozhatnak: megfordult már náluk a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa éppúgy, mint a Migration Aidé. A kapcsolati hálóban ezek mellett és sok egyéb liberális szervezet között megtalálható a K-Monitor, az Ökotárs Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Háttér Társaság is - sorolja a Magyar Idők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.