Írjon nekünk

Hírzóna

Rendőrkézen a mindszenti betörő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A hódmezővásárhelyi rendőrök rövid időn belül elfogtak egy 32 éves férfit, aki egyebek mellett műszaki cikkeket lopott egy mindszenti ingatlanból – írja a police.hu.

A gyanúsított június 27-ére virradóra, a kerítésen át mászott be a mindszenti ház udvarába, ahol a melléképületek ajtajairól a lakatokat lefeszítette. A feltételezett elkövető onnan disznósokkolót, transzformátort, lengőkábelt és kést vitt el.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a bejelentéstől számított négy órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves mindszenti férfit. A terhelt kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Baleset

Két kocsi karambolozott Csongrádon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az egyik jármű forgalmi akadályt képez a Vasút utca és az Erzsébet utca kereszteződésében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Eldobott gumikesztyűk és maszkok szennyezik a Földközi-tengert

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyre több ember ellen emelnek panaszt.

Tovább olvasom

Hírzóna

A gazdaságvédelem költségvetése lesz a jövő évi büdzsé

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a tervezetet a parlamentben.

Tovább olvasom

Aktuál