/

A mák lesz a főszereplő az algyői gyógynövénykertben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

plakat_mak_napja_algyo

Az Ezerjófű Egészségvédő Kör Közhasznú Egyesület nyílt napján a máké lesz a főszerep szombaton az algyői Ezerjófű Kertben és az EzerJóHázban.

Az Egyesület 2011 óta működik, alapfeladata az egészségtudatos életmód oktatása és ismeretterjesztése. Tevékenységét a lakosság minden korosztályára kiterjedően végzi Algyőn és környékén Berek Ágota elnök irányításával.

Az Egyesület 2015-ben megkapta az „Algyő Nagyközségért” díjat, a jelenleg 210 növényt bemutató EzerjóKert pedig bekerült a települési értéktárba. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013-ban új kezdeményezést indított útjára. Az Év Gyógynövényének megválasztásával évről évre újabb gyógynövényre irányul a figyelem, és a kiválasztott növénnyel kapcsolatos ismeretek, hatásával, alkalmazásával összefüggő fontosabb információk az érdeklődők széles köréhez juthatnak el.

Az algyői Ezerjófű Közhasznú Egyesület évek óta megrendezi nyár eleji nyílt napját az egészségmegőrzésről és a gyógynövények szakszerű alkalmazásáról, így adódott annak lehetősége, hogy a hagyományteremtés szándékával rendezzék meg 2017-ben a nyílt napot az Év Gyógynövénye, a mák jegyében. A szervezők közös törekvése, hogy a nyílt nap hozzájáruljon az egészséges életmód technikáinak és a gyógynövények szakszerű alkalmazásának terjedéséhez.

A nyílt napot Magyar Anna nyitja meg, majd kertbemutató indul Berek Ágota egyesületi elnök vezetésével. Ezt követi egy beszélgetés, amely bemutatja az Ezerjófű Közhasznú Egyesület és a Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztály tevékenységét, eredményeit. Tóth Barbara, Csupor Dezső és Jakab Péter négy szakmai előadása hangzik el a mákról, a kulturális műsorokat pedig a Cserregő Bábtársulat, valamint Szűcs Miklós és zenekara adja. A program teljes ideje alatt lehet foglalkozni játékos feladatmegoldásokkal, kézművességgel, gyógyteák, gyógynövényes kézműves sörök és mákos ételek kóstolásával. A programok délelőtt tíz és délután 16 óra között látogathatók június 24-én. A rendezvény alatt büfé és kézműves termékek vására is várja a látogatókat. A rendezvény összes programja ingyenes.

Default thumbnail
Előző sztori

Múzeumok éjszakája - Sokszínű programok Csongrád megyében

Default thumbnail
Következő sztori

Hét évre ítéltek egy albán kábítószercsempészt

Legutóbbi hasonló cikkek