Sport

Kajak-kenu: sikerült előrelépnie Kopasz Bálintnak

Kajak-kenu: sikerült előrelépnie Kopasz Bálintnak

2017. május 22., hétfő
Kajak-kenu: sikerült előrelépnie Kopasz Bálintnak
kopasz_balint_mkksz_facebook

Tavaly berobbant, idén azonban még fentebb lépne Kopasz Bálint, az Algyő SK kajakosa, aki a riói olimpiát követően készülhetett az idei szezonra. Nyitásként két számot is megnyert a Maty-éren tartott rangsorolón, és hasonlóakra készül az e heti világkupán is.

Remekül sikerült a Maty-éren rendezett rangsoroló az Algyő SK kajakosa,

Kopasz Bálint

számára: a riói olimpiát is megjárt fiatal sportoló K1 1000 méteren mintegy három másodpercet (3.53-as időt hozva), míg K1 500 méteren másfél másodpercet vert a másodikra (1.35-ös idővel), így mindkét számában fölényesen tudott győzni. "Először is szögezzük le, ez egy tájékoztató verseny volt, a június két válogató lesz a hangsúlyos. Jól sikerült a felkészülés, amit Szerbiában kezdtünk meg, négyhetes vízi alapozást követően jöttünk haza. Azt a minőségi munkát, amit ott elkezdtünk, tovább folytattuk. A rangsoroló megmutatta, hogy jó munkát végeztünk, nem változtattunk az edzésmódszeren sem, ennek is eredménye, hogy egyre jobb időt megyek, egyre jobban fejlődök. Ez a lényeg: fokozatosan haladjunk előre" – mondta el portálunknak Kopasz Bálint. Bár az időeredmények alapján könnyűnek tűnhetett mindkét győzelem, a hajóban azért másképp festettek a döntők: mint arra a 19 éves sportoló kitért, sok nagy név, így olimpikonok és világbajnokok is elindultak a mezőnyben, evezett időeredménye biztató volt, de ettől függetlenül nehéz volt ezeket teljesíteni. „Kiemelném az ötszáz egyest, ahol 1.35-öt eveztem. Akár ezer, akár ötszáz méterről beszélünk, el lehet mondani, hogy lehetett volna még ez jobb is, hiszen előbbi végén egy picit kiengedtem. A nemzetközi mezőny még keményebb lesz, mint a hazai, ezért jó is, hogy maradt még bennem a végén. Ez azt mutatja, hogy ott lesz a helyem az első hat között, ha nincs semmi gond" – nyilatkozta az algyői kajakos. A felkészülésre visszatekintve elmondta, a gyorsító edzéseket mintegy két héttel a rangsoroló előtt kezdték el, ennek a munkának fontos szerepe lesz a későbbiekben, hiszen most még nem érték el a maximumot. „Most már specializálódunk az ezer méterre. Jó volt elkezdeni az évet, voltam egy nemzetközi maratoni versenyen Bécsben, ami jól sikerült, harmadik lettem. Ott azért indultunk, hogy edzek. Vártam, hogy kezdődjön az év, hiszen csak úgy fog menni a későbbiekben is, hogy sok versenyszituációt élek át. Edzéseken nem tud olyat magából kihozni a sportoló, mint egy versenyen" – fogalmazott Kopasz Bálint, aki a május utolsó hétvégéjén, szintén a Maty-éren esedékes világkupa kapcsán elmondta: fontos verseny előtt áll, már csak azért is, mert hazai rendezésű viadalról van szó. „Ez egy nagy pluszt adhat. A népes magyar szurkolótábor általában nagy erőt ad a versenyzőknek, illetve imádom is a Maty-éri pályát, a kedvenc versenyhelyszínem. A formám csak jobb lehet, ha nem lesz semmi gond, akkor reálisan az első hat közé várom magamat” – zárta Kopasz Bálint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.