Egyetem

Ericsson-díjat kapott az SZTE Gyakorló fizikatanára

Ericsson-díjat kapott az SZTE Gyakorló fizikatanára

2017. május 31., szerda
Ericsson-díjat kapott az SZTE Gyakorló fizikatanára
ericsson-dij_kopasz_katalin

Tizenkilencedik alkalommal adták át kiemelkedő tanároknak a Magyar Tudományos Akadémián az Ericsson-díjakat, a fizika népszerűsítéséért Kopasz Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára is elismerésben részesült.

Az Ericsson az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy az ország egyik legjelentősebb nem állami alapítású közoktatási elismeréséről van szó, amelyet 1999 óta olyan, matematikát és fizikát tanító pedagógusok vehetnek át, akik az alap- és középszintű oktatásban tevékenykednek, és munkájuk nagyban hozzájárul a természettudományos képzés színvonalának emeléséhez, a tehetségek gondozásához. A matematika népszerűsítéséért járó két díjat

Koncz Levente

és

Straubingerné Kemler Anikó

vehette át, míg a fizika népszerűsítéséért

Kopasz Katalint

és

Piriti Jánost

tüntették ki. A tehetségek gondozásáért

Pálovicsné Tusnády Katalint

és

Simonné Krum Esztert

(matematika), valamint

Szokolai Tibort

és

Chikán Évát

(fizika) ismerték el. A díjakat

Éry Gábor

, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója és

Niclas Trouvé

, Svédország magyarországi nagykövete adta át. A fejenként kétszázötvenezer forintos jutalom mellett az elismert tanárok iskolája a tavalyi évhez hasonlóan idén is jelentkezhet az Ericsson egymillió forint értékű eszközbeszerzési pályázatára - közölték. Úgy fogalmaztak, hogy a pedagógusok áldozatos munkájuk révén generációkkal szerettették meg a természettudományokat. Tevékenységük jóval túlmutat a mindennapi tanórákon: szakköröket, szabadegyetemeket vezetnek, tankönyveket írnak, helyezéseket elérő diákok sorát készítik fel magyar és nemzetközi versenyekre, valamint a tudományt népszerűsítő tevékenységekbe is bekapcsolódnak. Mindemellett emberi példaképek: van közöttük diszkalkuliával is foglalkozó pedagógus és olyan is, aki hajléktalant fogad be karácsonykor - írták. A tanárokat tanítványaik, iskoláik és egyéb oktatási intézmények terjesztették fel. A díjakat a MATFUND Alapítvány kuratóriuma ítélte oda, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat ajánlása alapján - olvasható a közleményben. Kopasz Katalin a Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének tudományos munkatársa, az egyetem Gyakorló Gimnáziumának tanára. Doktori disszertációjának címe „Számítógéppel segített mérőkísérletek a természettudományok tanításához”. Már hallgatóként bekapcsolódott a szegedi egyetem és az ELFT különböző rendezvényeinek (Kutatók éjszakája, Karácsonyi kísérletek, Játsszunk fizikát! kísérletes diákverseny, A fizika napja, stb.) szervezésébe és sikeres megvalósításába. Az évek során ezen rendezvények fő szervezője lett, feladatkitűző és zsűritag, illetve elnök a Bor Pál emlékversenyen vagy az Öveges-verseny országos fordulójában. Diákjai évek óta eredményesen szerepelnek az SZTE TTIK által szervezett, a kar Kutató iskolája pályázatában, illetve országos pályázatokon. Nagyszámú publikációja is tükrözi elkötelezettségét a tudományos ismeretterjesztés, a fizika oktatásának módszertani megújítása iránt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.