Közélet

Vádat emeltek egy nagykőrösi droglabor működtetői ellen

Vádat emeltek egy nagykőrösi droglabor működtetői ellen

2017. április 24., hétfő
Vádat emeltek egy nagykőrösi droglabor működtetői ellen

Vádat emeltek két férfi ellen, aki egy nagykőrösi tanyán amfetamint gyártott - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc

közölte, hogy az ügyészség a két férfit különösen jelentős mennyiségűre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja. A vádirat szerint egy kecskeméti férfi 2015 áprilisában megbeszélte régi ismerősével, hogy költözzön egy nagykőrösi tanyára, ahol kábítószert fognak gyártani. A drog előállításhoz szükséges eszközöket vittek oda, majd - többek között kereskedelmi forgalomban vásárolt anyagokból - amfetamint készítettek. Egyiküknek az oldatok előállítása volt a feladata, a másik vádlott pedig ezeket vegyi eljárással összedolgozta. Egy gyártási folyamatban 8-12 gramm kábítószert állítottak elő, de azt remélték, hogy napi három-négy sorozatot tudnak majd gyártani. A látszat kedvéért ellátták a tanyán levő állatokat is, de hiába, mert a rendőrök 2015 novemberében felszámolták a droglabort. Eljárás indult három másik férfi ellen is - kábítószer-birtoklás miatt -, mert a vádlottaktól drogot vásároltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.