Sport

Labdarúgás: színes meccsen ikszelt a Szentlőrinccel a Mórahalom

Labdarúgás: színes meccsen ikszelt a Szentlőrinccel a Mórahalom

2017. március 11., szombat
Labdarúgás: színes meccsen ikszelt a Szentlőrinccel a Mórahalom
morahalom-mehkerek018kf

Olykor parázs hangulatú találkozón tartott otthon egy pontot a Szentlőrinc ellenében a Mórahalom VSE, amely ezzel három meccse veretlen.

A közvetlenül mögötte álló Szentlőrincet fogadta az NB III Közép csoportjának 22. fordulójában a Mórahalom VSE, amely két győzelemmel a háta mögött vághatott neki az erős széllel kísért meccsnek. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, időnként mindkét csapat dominálta a játékot, de gólt csak a második félidő hozott. Mindenki, még a vendég játékosok meglepetésére is hat perccel a szünet után büntetőhöz jutottak a vendégek, amit

Füredi

köszönt szépen, és értékesített, ezzel előnyhöz juttatta csapatát. A gólt követően már a Mórahalom akarata érvényesült, és jöttek is a helyzetek a homokhátiak előtt: végül mintegy negyed órával a vége előtt egy szöglet utáni beadást

Magyar György

csúsztatott meg, amire érkezett

Lászik Milán

, és a kapuba továbbította, ezzel egalizált. A meccs hajrájában ismét a játékvezető került főszerepre: a felek olykor kemény csatát vívtak a pályán, de abban teljesen egyetértettek, hogy a sporttárs tevékenysége elmaradt a harmadosztály színvonalától. Összességében igazságos a döntetlen, bár ha kis szerencséje van a Mórahalomnak, akkor újabb három pontot szerezhetett volna. Ezzel Pócs Tamásék 28 ponttal állnak a bajnokságban, a következő héten pedig várhatóan egy kiélezett csata vár rájuk Gyulán.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 22. forduló

Mórahalom VSE - Szentlőrinc SE 1-1 (0-0)

Mórahalom, Móradomb körút. Vezette: Csontos Dávid (Zsákai Milán, Varga Balázs).

Mórahalom:

Halász - Bokányi, Szücs, Lászik, Várda (Zámbó, 54'), Zsoldos (Juhász, 87'), Magyar,, Podonyi (Szalma, 81'), Pócs T., Busa, Crkvenjakov. Edzők: Magyar György, Vojnic-Zelic Sasa.

Szentlőrinc:

Ambrusics - Füredi, Vágner, Turi, Nagy M. (Királyházi, 61'), Tóth A., Fenyvesi, Horváth P. Kalmár Zs., Bodó, Berdó (Temesvári, 76'). Vezetőedző: Turi Zsolt.

Gól:

Lászik (77') ill. Füredi (51', tizenegyesből).

Sárga lap:

Zsoldos (41'), Szücs (50'), Várda (52'), Magyar (67') ill. Vágner (33'), Tóth A. (35'), Horváth P. (42'), Nagy M. (54'), Füredi (73'), Kalmár (90+3'). Magyar György:

"Reális az eredmény, egyedül az a probléma, hogy az összes pályára lépő játékos csak a játékvezetőt bírálhatta. Küzdelmes meccsen, a második félidőben derekasan hajtva szereztünk egy pontot, amit ebben a bajnokságban értékelni kell."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.