Közélet

Még néhány évnyi technikai fejlődés szükséges a teljesen elektromos szegedi tömegközlekedéshez

Még néhány évnyi technikai fejlődés szükséges a teljesen elektromos szegedi tömegközlekedéshez

2017. február 23., csütörtök
Még néhány évnyi technikai fejlődés szükséges a teljesen elektromos szegedi tömegközlekedéshez
onjaro_troli002

A teljesen elektromos tömegközlekedés kialakításáról távlati céljáról kérdeztük Majó-Petri Zoltánt. A cégvezető beszélt a technológia fejlődésének jelenlegi állapotáról, a lehetséges alternatívákról.

Orbán Viktor

miniszterelnök

január végi szegedi látogatásán

számolt be arról, hogy felállítanak egy munkacsoportot, ami azt fogja megvizsgálni, miként állhat át Szeged a teljes mértékben elektromos tömegközlekedésre, de ezzel kapcsolatban a kormányfő megjegyezte, a tanulmányok végkövetkeztetésétől függ, hogy ez a későbbiekben megvalósítható-e. „A teljesen elektromos tömegközlekedés egy nagyon jó hívószó” – fogalmazott lapunknak

Majó-Petri Zoltán

, az SZKT ügyvezetője. Úgy gondolja, az elképzelés megvalósítható, habár egyelőre még nem tudni, hogy a versengő technológiák közül melyik kerül ki győztesen. „Az egyik technológia - az elektromos buszokon - arra épít, hogy a jármű egész nap kiszolgálja az utazóközönséget, majd csupán éjszaka szükséges tölteni. A másik megoldás viszont azt javasolja, hogy ne tegyük ki ilyen nagy töltésnek az akkumulátorokat, hanem folyamatosan kell apránként tölteni, amikor bent van a belvárosban akkor a felsővezetéken, vagy éppen a végállomásokon a pihenők idején” – magyarázta az ügyvezető. Nehézséget jelent, hogy nem tudják még, melyik alternatívával lesz tartósabb az akkumulátor. Ha esetleg kiderül, hogy csak hat-nyolc évet bírnak azok az akkumulátorcsomagok, amelyek ma a jármű értékének egyharmadát teszik ki, akkor nem versenyképesek a jelenlegi flottával, amelyek 15-20 éves élettartammal bírnak komolyabb felújítás nélkül. A kutatások jelenleg is folynak, többek között Szegeden is, ahol

Kokavecz János

és munkatársai az „okos töltéssel” (smart charge) foglalkoznak.

majo_petri_zoltan01_gs

Az ügyvezető úgy számol, hogy mintegy három-öt év múlva elérhető lesz az Orbán Viktor által felvázolt jövőkép, de az ehhez elengedhetetlen fejlesztéseket már most el kell kezdeni. Olyan trolibuszokat szükséges beszereznie az SZKT-nak, amelyek a jelenlegi hét kilométer három-négyszeresét is képesek megtenni felsővezeték nélkül. Emellett Szegeden a DAKK üzemelteti a buszokat a következő 8 évben a várossal megkötött közszolgáltatási szerződés értelmében: azon településrészeken, ahol nincs felsővezeték rendszer, ott bizonyára elektromos buszok vásárlása lehet a megoldás a DAKK részéről is a miniszterelnöki jövőkép elérése érdekében. Az utóbbi években jobb és jobb gázüzemű, dízeles és elektromos buszok jelennek meg, amelyek egyre kevesebb üzemanyaggal képesek működni. Majó-Petri Zoltán szerint egyértelmű, hogy tavasszal és ősszel verhetetlenek az elektromos járművek, viszont télen fűteni, nyáron hűteni kell, és ezek a kiegészítő üzemek jelentősen megnövelik a költségeket. Emellett az elektromos buszok téli folyamatos üzemképessége kapcsán is fejlesztések szükségesek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.