Közélet

A jogi bizottságban az új tagokról: „bármilyen alapon dönthet a polgármester”

A jogi bizottságban az új tagokról: „bármilyen alapon dönthet a polgármester”

2017. február 27., hétfő
A jogi bizottságban az új tagokról: „bármilyen alapon dönthet a polgármester”
jogbiz_ules07_gs

Napirend előtt okozott vitát a jogi bizottságban a két új tag ügye. Binszki József szerint felmerülhet, hogy jogszerűtlenek lehetnek a későbbi döntések, a városháziak viszont nem aggódnak e miatt. A jegyzői iroda azt „nem bírta egyértelműen eldönteni”, hogy jogszerűtlen-e, ha egy jelölőszervezetnek két frakciója is van, ha az szmsz úgy fogalmaz, „egy párt a képviselő-testületben csak egy frakciót alakíthat”.

A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság zárt ülésén mutatkozott be a két új tag – helyesebben most jelentek meg először. Mint korábban megírtuk, február 10-én a Demokratikus Koalíció (DK) két delegáltját eltávolították a jogi bizottságból. Az előterjesztést a polgármesterhez kötődik, de hivatkozási alapként az Összefogás Szegedért frakciót említette, ugyanis erre nevezte át a DK-frakciót a korábban kizárt két DK-s képviselő,

Berkesi Ottó

és

Kardos Irén

. Ebben már természetesen nem tag a korábbi frakcióvezető, az egyetlen megmaradt közgyűlési DK-s,

Binszki József

. Úgy tűnik, az egykori koalíciós partnerek közötti ellentétek még mostanra sem csitultak el. Erre utal, hogy a jogi bizottság elnöki posztját is betöltő Binszki József felhívta a figyelmet

a SZEGEDma cikkére

hivatkozva, hogy már létezik egy MSZP-Összefogás Szegedért frakció. „A csoport megalakulását, vezetőjének személyét, tagjainak névsorát a Közgyűlésnek be kell jelenteni. Egy párt a képviselő-testületben csak egy frakciót alakíthat” – idézte a szervezeti és működési szabályzatot. Ez alapján vélelmezi, hogy nem az szmsz-nek megfelelően alakult meg az a frakció, amely kérte a polgármestert a DK-delegáltak lecserélésére, így azt javasolta, hogy az ezt tisztázó következő közgyűlésig ne vegyen részt a két új tag a jogi bizottság működésében. Aggodalmát fejezte ki

Póda Jenő

(KDNP) is, hogy „esetleg jogszerűtlenek lesznek döntéseik”, ami később problémákat okozhat a beruházásoknál.

Német Ferenc

, a Fidesz külsős delegáltja megkérdezte, hogy tett-e törvényességi észrevételt

Mózes Ervin

címzetes főjegyző, de a Polgármesteri Hivatal munkatársai azt válaszolták: nem.

Herédi Edit

aljegyző elismerte, valóban van MSZP-Összefogás Szegedért és Összefogás Szegedért frakció is. „Nem bírjuk egyértelműen eldönteni” – válaszolták a jegyzői irodáról, amikor ennek jogszerűségéről érdeklődött Német Ferenc. A jegyzői iroda egyik munkatársa szerint nincs probléma a tagcserékkel, mert a polgármester előterjesztésére a közgyűlés döntött, így nem kérdés, hogy érvényes a bizottsági tagok megválasztása. Azt is hozzátették, „bármilyen alapon dönthet a polgármester”. „Ha jogszerűtlen az eleje, a vége sem lesz jogszerű” – reagált Binszki József, utalva arra, hogy az előterjesztő a polgármester, de a kezdeményezés a Berkesi-féle Összefogás Szegedért frakciótól származik. Egy felvetésnek, de nem indítványnak látta Binszki József aggályait az aljegyző, így nem is szavaztak a kérdésről. A jogi bizottság elnöke még megkérdezte a két új bizottsági tagot, hogy fel kívánják-e függeszteni tagságukat, pár másodperc után

Kónya Zsolt

csak fejingatással jelezte, hogy nem,

Ollé György

viszont ki is fejtette, hogy a „polgárjog ezt a kérdést világosan szabályozza”, s ez alapján „a már megkötött szerződések nem lesznek érvénytelenek”, ezért álláspontja szerint nem merülhetnek fel beruházásokat akadályozó problémák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.