Írjon nekünk

Bulvár

Útonálló drón és forgó hordó is lesz idén a robotautók versenyén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Idén is megrendezik a RobonAUT elnevezésű versenyt február 11-én a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), ahol a robotautóknak idén újdonságként egy útonálló drónnal és egy forgó hordóval is meg kell majd “küzdeniük”.

A RobonAUT az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának mesterképzésében résztvevő villamosmérnök és mechatronikus hallgatók számára kiírt robotépítő verseny, amelynek célja, hogy olyan önállóan működő, a környezetet érzékelő szenzorokkal ellátott robotautókat építsenek, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek végighaladni egy gyorsasági és egy akadálypályán a legtöbb részfeladatot teljesítve – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A feladatok között újdonság szerepel egy útonálló drón és egy forgó hordó, amelyeket szintén “önerőből” kell majd leküzdeniük a versenyautóknak az olyan hagyományos kihívások mellett, mint például a párhuzamos parkolás, a gyalogátkelő vagy a libikóka. A versenyt az egyetem Q épületének aulájában rendezik, de a honlapon online közvetítésen is követhető lesz.

A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Tevesz Gábor egyetemi docens és doktoranduszokból álló csapata egyik megbeszélésén. Az alapötletet az Eurobot elnevezésű nemzetközi verseny adta, amelyen a tanszék hallgatói már jegyzett résztvevők. Az első budapesti versenyt egy évvel később, 2010-ben rendezték meg, ekkor a feladat egy autonóm robot elkészítése, vezérelése volt, ahol a markolólapátos robot egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat gyűjtött össze, és vitt egy adott tárolóba, lehetőleg minél gyorsabban.

A következő évben már versenyautóknak kellett a részleteiben előre nem ismert pályát követniük és különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát leküzdeniük, szintén a lehető leggyorsabban.

Kommentek

Bulvár

Hatalmas bulit csaptak Balázsék a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Csípős beszólásokkal tarkított, hanghibában és játékokban gazdag volt a Rádió1 szegedi kitelepülése.

Tovább olvasom

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Aktuál