Közélet

Novák Katalin: dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma

Novák Katalin: dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma

2017. január 14., szombat
Novák Katalin: dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma
novak_katalin02_gs

Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Novák Katalin

hozzátette: a 2014-es 47 ezer után tavaly az előzetes adatok szerint már mintegy 70 ezren kérték ezt a családtámogatási formát. Az államtitkár elmondása szerint nem az a lényeg, hogy egyre többen mennek vissza dolgozni a gyereknevelés mellett, hanem az, hogy megadták a választás szabadságát a szülőknek. Emlékeztetett, hogy 2014-ben, a bevezetés előtt, ha az anya gyedről, gyesről visszatérve teljes állásban dolgozott, akkor nem kapott sem gyedet, sem gyest. Elmondta, felszámoltak egy igazságtalan helyzetet is. Korábban ugyanis - mint mondta -, ha három éven belül több gyerek is született, akkor csak a legkisebb után kapott a család támogatást, ezzel gyakorlatilag büntették azt, ha valaki három éven belül több gyereket is vállal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.