Egyház

Imára és olvasásra buzdított Eperjes Károly Földeákon

Imára és olvasásra buzdított Eperjes Károly Földeákon

2016. december 14., szerda
Imára és olvasásra buzdított Eperjes Károly Földeákon
eperjes_karoly_foldeak

Elárulta, miért nem játszana a Jézus Krisztus Szupersztárban és miben sugall hamis képet az István a király. A színművész a hittel kapcsolatos kérdésekről tartott előadást a földeáki római katolikus templomban. A jegyeladásból származó bevételt a templom és a plébánia felújítására költik a szervezők.

Mintegy 160-an gyűltek össze szombaton este a földeáki templomban, hogy részt vegyenek

Eperjes Károly

, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásán. A Halhatatlanok Társulatának tagja egy rövid bemutatkozással kezdte beszédét, amelyben rögtön rátért életének hitbeli vonatkozásaira. Keresztény családban nőtt fel, pedagógus szülei,

Eperjes Károly

és

Kertész Imelda

a kommunizmus évtizedeinek egyházellenes tiltásai ellenére is rendszeresen részt vettek a szentmiséken. A színész elmondta, bár megfordult a fejében, hogy a papi hivatást válassza, később mégis megnősült, két gyermeke született. Bár életének volt olyan szakasza, amikor „vasárnapi keresztény” volt, ma már rendszeresen járul a szentáldozáshoz és naponta elimádkozza a rózsafüzért. Emlékeztette rá a jelenlévőket, hogy a Krisztussal való rendszeres kapcsolat által az ember minden nap eljuthat a mennyországba. Eperjes Károly felhívta a figyelmet arra is, hogy Isten képességeket, talentumokat ad nekünk, ennek kifejtése a tehetség. Ezt azonban a közösség javára kell fordítanunk, mert aki saját maga számára használja fel, gonoszságot tesz. A színművész beszélt a Bibliáról, Krisztus feltámadásáról és az őrangyaláról is. Elmondta, a legbiztosabb út Istenhez Márián keresztül vezet, az ő tisztelete révén találkozhatunk Istennel. Említést tett a Szeretetlángról is, ami egy Magyarországról induló világméretű mozgalom, amely az eucharisztikus lelkiséget szeretné felkínálni egy sajátos Szűz Mária tiszteleten keresztül. A szeretetlángot imádkozni különös erő, amit több embernek át kellene élnie. A színművészet és a vallás kulturális kapcsolatáról elmondta, nem játszana a Jézus Krisztus Szupersztárban, hiszen Jézus feltámadása nélkül a történet rendezői értelmezése teljesen torz. Az István a király pedig szerinte azt a hamis képet sugallhatja keresztény interpretációját tekintve, hogy Mária levette az országról a kezét.

Szent Pio

atya Magyarországgal kapcsolatos látomásait is ismertette a színművész. A karácsonyi ünneppel kapcsolatban Eperjes Károly azt a tanácsot adta a híveknek, hogy tekintsenek el a "shopping karácsonyról”, a televízió buta műsorai helyett pedig olvassák inkább a Bibliát és imádkozzanak. Az est bevételét a plébánia belső felújítására fordítják szervezők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.