Közélet

Harmincegy településen mutatták ki a madárinfluenzát Magyarországon

Harmincegy településen mutatták ki a madárinfluenzát Magyarországon

2016. december 16., péntek
Harmincegy településen mutatták ki a madárinfluenzát Magyarországon

A Békés megyei madárinfluenza november eleji kitörése óta további három megye 31 településén mutatták ki baromfiartó telepeken a megbetegedést - írta a Magyar Nemzet pénteken.

A

Bognár Lajos

országos főállatorvos által írt, a lap birtokába került tájékoztató szerint a H5N8 típusú madárinfluenzát mutatták ki a baromfiállományban Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, és Békés megyében. A tájékoztatás szerint a kitörések körül felállított védő- és megfigyelési körzetet a járványügyi helyzet miatt Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békésben a minimálisan előírt tíz kilométer sugarú körön túlra is kiterjesztették. Ezekről a területekről kizárólag azonnali vágás miatt lehet baromfit kihozni, minden más mozgatás tiltott. A vadállományban Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyében észlelték a megbetegedést récéknél és bütykös hattyúknál, a vadon élő madaraknál is elrendelték a madárinfluenza-megfigyelést. Az erősen fertőző H1N8 típusú madárinfluenzát már korábban is azonosították Magyarországon, eddig leginkább a nagyobb vízi szárnyas telepeken azonosították, de felbukkant már háztáji gazdaságban is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.