A kolozsvári Sapientia Egyetemen tartott előadást Miklós Péter

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című programsorozatának nyolcadik előadását tartották december 8-án este.

Az esemény vendége

Miklós Péter

történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője volt, akinek előadásának témája a szovjet megszállás délkelet-magyarországi történetének, valamint az azt követő deportálások és kényszermunkatáborokba való hurcolásoknak a bemutatása volt. Az erdélyi magyar egyetemre

Murádin János Kristóf

kancellár meghívására érkezett Miklós Péter mintegy másfél órás tudományos előadásának három egységében ismertette Magyarország szovjet megszállásának dél-alföldi különlegességeit, szólt a kényszermunkatáborba hurcoltak emlékeinek összegyűjtése és megőrzése kapcsán jelentkező szakmai és kutatási problémákról, valamint bemutatta az Emlékpont kiállításainak és egyéb rendezvényeinek a koncepcióját, s az intézményben folyó tudományos kutatások programját. „A szovjet megszállás délkelet-magyarországi történetének egyik legfontosabb momentuma, hogy a Vörös Hadsereg egységei 1944 szeptemberében ebben a térségben érték el először a trianoni Magyarország határát. Vagyis a mai magyarországi területen élő lakosság ebben a régióban találkozhatott leghamarabb a szovjet berendezkedéssel. A megszállók ugyanis már akkor minden stratégiailag fontos – például közigazgatási, pénzügyi, katonai – posztot saját szövetségeseikkel, a magyarországi kommunistákkal töltöttek be” – mondta Miklós Péter. Előadásából az is kiderült, hogy abban a térségben a helyi németek – akiket a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával csoportosan megbélyegeztek – érintette legnagyobb mértékben a málenkij robotra való hurcolás, de természetesen nagyon sok magyar is megismerhette a szovjet kényszermunkatáborok keserű világát. A gulágot megjártak emlékeinek az összegyűjtése kapcsán jelentkező kutatási problémák közül Miklós Péter kiemelte a következőket. „Egyrészt az túlélők olyan borzalmakon mentek keresztül, amelyekről nagyon nehéz beszélni, ezért fontos, hogy a visszaemlékező és a kutató között valamilyen arányú – legalább minimális – bizalom legyen, másrészt a szocializmus korában a szovjetek által elhurcoltak – mind egyéni, mind közösségi szinten –tabusították életük ezen részét, emiatt pedig évtizedekig homály fedte ezeket az emlékeket” – fogalmazott az Emlékpont vezetője.