Kultúra

Ismerős Arcok: Boldogok vagyunk, mert olyat csináltunk ami fontos az embereknek

Ismerős Arcok: Boldogok vagyunk, mert olyat csináltunk ami fontos az embereknek

2016. november 27., vasárnap
Ismerős Arcok: Boldogok vagyunk, mert olyat csináltunk ami fontos az embereknek
ismeros_arcok_rongy01

Az Ismerős Arcok célja, hogy rámutassanak azokra a fontos dolgokra, amelyek javíthatnak az élet minőségén. A zenekarral szegedi koncertjük kapcsán beszéltünk célkitűzésekről, a politika és zene kapcsolatáról, jövőbeli tervekről.

- Október 23-a különleges helyet foglal el a zenekar életében, már csak az alakulás miatt is. Hogyan ünnepelte az Ismerős Arcok az idei kerek évfordulót?

- A zenekarunk 17. születésnapját jókedvűen, de csendesen, az 1956-os forradalom 60. évfordulóját pedig méltó módon a hősök előtti főhajtással, valamint erre az alkalomra összeállított megemlékező műsorral. Az ünnep hetében két budapesti fellépés mellett Szombathelyen és Körmenden láthatta és hallhatta a közönség az ünnepi műsorunkat, míg Debrecenben a Főnix Csarnokban a hagyományos Rockünnepen vettünk részt az EDDA és a Bikini zenekar társaságában.

- Az elmúlt időszakban különösen nagy figyelmet kapott a Nélküled című dal. Milyen érzéseket kelt a zenekarban ez a jelenség?

- Azt tudtuk, hogy jó dalt írtunk, hiszen az első pillanattól fogva nagyon szerette a közönség. Kötelező is minden egyes koncerten eljátszanunk. Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy évek múlva lesz igazán nagy szám a dunaszerdahelyi szurkolóknak köszönhetően. Az interneten olyan sokan nézték meg ezt az indulót, hogy valósággal elkezdett hömpölyögni a dal. Azt követően pedig, hogy a miniszterelnök úr a Nemzeti Összetartozás Napján megosztotta a közösségi oldalán a Nélküled-et, a dal végképp önálló életre kelt, és azóta is járja a maga útját. Boldogok vagyunk, mert olyat csináltunk ami fontos az embereknek. Nem kell ettől több visszaigazolás. http://www.youtube.com/watch?v=KmUMvShEq-E

- Korábbi interjúkban nem egy alkalommal elhangzott, hogy a nemzeti rock meghatározás nem helytálló. Mennyire van helye a politikának a zenében?

Aki érti, tudja, hogy Ismerős Arcok zenéje nem a politikáról szól. Mégis ez a beskatulyázás az egész eddigi pályafutásunkat végigkísérte. Egy idő után megtanul az ember együtt élni ezzel.

Hobo

egy közös fellépésünk alkalmával azt mondta, hogy egyszer leült vele egy újságírónő - aki körülbelül 18 éves volt -, és első kérdésként azt szegezte neki, hogy „az Ön apja ugye kommunista volt?” Hobo azt mondta nekünk, „ne is reménykedjetek, egész életetekben szélsőségesek maradtok, bármit is csinálhattok, bármit. Egyszer kimondták rólatok, ezzel fog kezdődni, és az életben nem kerültök ki ebből a skatulyából.” Nem hisszük, hogy erre rászolgáltunk. Először elhallgattak minket. Nem játszották a dalainkat sem a rádióban, sem pedig a televízióban. Azután azt mondták ránk, hogy ez egy kirekesztő, szélsőséges zenekar, és alánk tettek két olyan sort, amit nem is mi énekelünk. Nekünk sem időnk, sem energiánk nem volt, hogy elégtételt vegyünk azokon, akik a jó hírünket kétségbe vonták. Az egyetlen, amit tehettünk, hogy az interjúink alkalmával mindig elmondtuk, hogy felejtsük el a nemzeti rock kategóriát. Egyrészt mert szükségtelen, másrészt mert nem gondoljuk, hogy az Ismerős Arcok zenekarra rá kellene ragasztani bármiféle címkét is, amikor a hazáról vagy a hazaszeretetről énekelünk. Akkor a U2-ra, Bruce Springsteenre is címkét kellene ragasztani, amikor a saját hazájukról, népükről, bármiről politikusan gondolkodni mernek.

- Nem egy atrocitás érte már a zenekart politikai indíttatásból, az anyaországban és a határon túl is. Hogyan éli meg a zenekar ezeket az incidenseket?

- Semmiképpen sem neveznénk atrocitásnak a bennünket ért sérelmeket és nem is feltételezzük, hogy ezek mögött politikai szándék húzódna. Kétségtelen, hogy voltak kellemetlen élményeink az eddigi pályafutásunk során (tartós áramszünet a koncerten, rendőrségi razzia a határon túli fellépésen, órákig várakoztatás a határon, amit főkonzuli segítséggel sikerült megoldani) de szerencsére megedződtünk és - mint a pálma, amely teher alatt nő - mi is továbbléptünk ezeken. A dolgok előbb utóbb mindig a helyükre kerülnek.

- A tavaly megjelent Csak a zene! albumhoz 2017-re ígérte a csapat a folytatást Csak a szöveg! címmel. Tudnának mesélni a következő anyagról?

- Az Ismerős Arcok mindig arra törekedett, hogy reagáljon azokra a történésekre, amelyek befolyásolják a Kárpát-medencében élő magyar emberek életét és sorsát. Legyen az akár a menekültválság, a fokozódó nemzetközi terrorizmus vagy a magyarság sorskérdései a szülőföldjén.

ismeros_arcok_rongy02

A zenekarunk célja, hogy ebben az érték vesztett világban amelyben élünk, rámutassunk a még fellelhető értékekre és azokra a fontos dolgokra, amelyek javíthatnak az élet minőségén. A “Csak a zene…” album után jövőre elkészítjük a “Csak a szöveg…” lemezt, amely az előbbiekben említett kihívásoknak próbál megfelelni. Az együttes továbbiakban is a zenére koncentrálva, ugyanolyan magas minőségben készíti el a soron következő anyagát mint a korábbi albumokat.

- Az Ismerős Arcok visszatérő fellépő már Szegeden. MIt jelent a zenekar számára a napfény városa?

- Nagyon sokat jelent nekünk Szeged, hiszen országos viszonylatban - Budapest és Debrecen után - Szegeden és környékén van a 3. legnagyobb rajongótáborunk. A város gyönyörű, az emberek kedvesek, a koncertek hangulata pedig kitűnő. Törekszünk rá, hogy az éves koncertprogramunkban legalább kétszer látogassunk el a napfény városába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.