Közélet

A sportbizottság is meghallgatta volna a Sport és Fürdők Kft. pályázóit

A sportbizottság is meghallgatta volna a Sport és Fürdők Kft. pályázóit

2016. november 9., szerda
A sportbizottság is meghallgatta volna a Sport és Fürdők Kft. pályázóit
sportbizottsag002kf

Hiányolta szerdai ülésén a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság az önkormányzati cég vezetésére pályázatot benyújtott két személyt, akiket nem tudtak meghallgatni, így kérdéseket sem tudtak feltenni egyik jelöltnek sem - a testület ugyanakkor Szabó Mihályt tartotta alkalmasnak a poszt betöltésére.

Miután nem készült el az anyag, levették a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság szerdai ülésének napirendjéről a városi bölcsődék igazgatójának év végi jutalmának kérdését. A testület néhány napirendi pontnál

Tóth Péter

(Jobbik) tartózkodása mellett minden napirendi pontot elfogadott, hozzászólás pedig csak a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezetői posztjára kiírt pályázati pontnál volt: a jobbikos képviselő úgy fogalmazott, értelmetlennek tűnik a szerepük ebben a kérdésben, hiszen egy üres javaslatot fogadhatnak el, miközben ahogyan arról

portálunk is beszámolt

, a pénzügyi bizottság reggeli ülésén már az egyik pályázó,

Szabó Mihály

támogatása mellett döntött. A bizottság elnöke,

Joób Márton

(MSZP) megjegyezte, viszonylag elenyésző a sport a Sport és Fürdők Kft. területén, mivel viszont a fürdő részleg egy fontos területet fed le, ezért fontos lehet Szabó Mihály ezen területen szerzett tapasztalata, aki a Ligetfürdő Kft. jelenlegi ügyvezetője.

sportbizottsag005kf

Kónya Sándor

, a városi sporttanács elnöke elmondta, úgy gondolta, a jelölteket a sportbizottság is meg fogja hallgatni, mert meglátása szerint ez szakmailag is célszerű lett volna. "Eddig egyszer fordult elő, hogy valamilyen módon ne a sporthoz köthető ember lett volna a vezető, de már a pályázat is azt sugallta, hogy ez most nem olyan fontos. Szabó Mihály pályázata ennek a kiírásnak megfelel, ha ez a cél, hogy a Sport és Fürdőkben a sport visszafejlődjön, illetve az ügyvezetőnek a fürdők és az új uszoda munkáinak irányítása lesz a fő feladatköre. Ebben az esetben én is őt javaslom" - fogalmazott Kónya Sándor, majd hozzátette, szeretné, ha a kinevezést követően lehetőségük nyílna egy közös beszélgetésre, ahol megismerhetnék a városi sporttal kapcsolatos elképzeléseit, mert Szeged város sportját nem lehet úgy működtetni, hogy háttérbe helyezik a sportolók működésének alaptételét, azaz a városi sportlétesítményeket, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy majd segítséget kapjon ezen a téren az új ügyvezető.

Tóth József

kifejtette, mivel a tevékenységi kör erősen kapcsolódik a vizisporthoz, ezért a tapasztalata Szabó Mihályt teszi alkalmassá, de ő is bemutatkozásra kérné a pénteki döntést követően - valamint megjegyezte, a pályázatában jó és érdekes dolgok szerepelnek, mint a teljesítményarányos bérezés. Ezzel egyetértett

Kónya Gábor

is, ha már nem volt lehetőségük meghallgatni a jelölteket, akkor a kinevezett ügyvezetővel mindenképp szeretnének beszélni, így javasolta, hogy egy későbbi ülésre hívják be az új ügyvezetőt. Joób Márton annyit fűzött hozzá: ez a váltás nem arról szól, hogy ne lennének elégedettek a jelenlegi ügyvezetővel, Horváth Andrással. A közgyűlés pénteken dönt a Sport és Fürdők Kft. ügyvezetői posztjáról, akit határozatlan időre neveznek ki 2017. január elsejétől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.