Vízilabda: idén is támogatja a ContiTech Szeged Diapolót az Aquapolis + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

contitech_diapolo_sajttaj002kf

Mint azt a pénteki sajtótájékoztatón bejelentették, a Napfényfürdő Aquapolis az idei szezonban is támogatja a ContiTech Szeged Diapolo szereplését.

Szabó Mihály, a Napfényfürdő Aquapolis vezetője a pénteki eseményen elmondta, a hagyományokat ápolva örömteli, hogy továbbra is együtt tudnak működni a klubbal, ezáltal reméli, hogy hozzá tudnak járulni a klub sikereihez. „Évekkel ez előtt az volt a célunk, hogy a város vezető sportegyesületeihez csatlakozhassunk, mint támogatók. Nem csak országos, hanem nemzetközileg is ismert csapatokhoz csatlakozhatunk, reméljük, hosszú távon ez a kapcsolat folytatódni is fog. Sikeresnek mondhatjuk az együttműködésünket” – fogalmazott Szabó Mihály.

Varga Péter, a ContiTech Szeged Diapolo vezetőedzője a megállapodás kapcsán úgy összegzett, a Napfényfürdő által nyújtott szolgáltatások színesítik az edzéseket, illetve fel tudják tölteni úgy a játékosokat, ami hasznukra válhat a bajnokság során. „Lényegesen több üzenetet kaptam, mint általában a szerdai, OSC elleni meccs után. Nagyszerű eredményt értünk el” – tekintett vissza a szerdai, OSC elleni bravúros idegenbeli döntetlenre a szegediek mestere.

Kiss Csaba csütörtök a parton is szerepet kapott: a diákolimpiai mérkőzéseken vezetett mérkőzéseket az újszegedi sportuszodában, ennek kapcsán elmondta, hogy élvezetes volt nézni, ahogy a gyerekek játszottak a vízben. „Fantasztikus élmény volt a szerdai mérkőzés, de remélem, hogy hasonlóan tudjuk majd folytatni, a földön kell maradnunk” – így a cséká, akinek utóbbi gondolatát megerősítette Manhercz Krisztián is, aki hozzátette, hogy eddig sem volt jellemző a csapatra, hogy elszállt volna egy jobb eredménytől, de a szerdai döntetlen önbizalmat adhat a továbbiakban. „Majdnem másfél-két hetet tudtam pihenni, de nekem is kell egy kis idő, amíg belerázódok ebbe a ritmusba” – összegezte a bajnokság eddigi részét az olimpiát is megjárt szegedi pólós.

contitech_diapolo_sajttaj005kf

Nagy Márton két góllal járult hozzá az OSC elleni döntetlenhez: a nyáron érkezett játékos elmondta, jól érzi magát az új klubjánál, és eddig minden úgy alakul, ahogy azt eltervezte, Szenteshez képest pedig profibb körülmények között készülhetnek. „Azt kaptam, ami látszódott is: egy szervezett csapatról, műhelyről van szó, ahol ki tud bontakozni az ember, hogy megmutassa a tehetségét. Sokkal könnyebb összerázódni, ezzel kapcsolatban ugyan voltak fenntartásaim, hogy mennyiben érvényesül majd a racionalitás a csapat játékában, tekintve, hogy sok a fiatal játékos. Tetszik a város, a fő különbség annyi számomra a fővároshoz képest, hogy kisebbek a távok, amiket meg kell tennem” – nyilatkozta a pénteki eseményen Nagy Márton.

A nyáron érkezett center, Milos Vukicevic hamar a szurkolók egyik kedvence lett: elmondása alapján ezt még annyira nem érzi a medencében, de továbbra is azon lesz, hogy még inkább a szurkolók szívébe kerüljön. A tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkező center vicces kedvében volt: úgy nyilatkozott, csak a tejnek köszönhető a testfelépítése. A másik nyáron érkezett légiós, Ivan Basara kifejtette, nagy tradíciókkal rendelkezik a szegedi vízilabda, sokszor játszott már a Szeged ellen. A beilleszkedéssel ugyanakkor nem volt gondja, és reméli, hogy sikerül elérniük céljukat, azaz a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyezést, egyúttal bízik abban, hogy jövőre is a csapat tagja maradhat. „A szerda jó volt, de nem ez volt a legfontosabb mérkőzésünk, hanem az a három, ami most vár ránk. Maradt még bennem gól, ezeket szeretném kihasználni a folytatásban” – összegzett Ivan Basara.

A ContiTech Szeged Diapolo számára szombaton, 18.30-tól folytatódik a bajnokság a KSI elleni, hazai mérkőzéssel. A szegedi klubbal kapcsolatos további hír, hogy a november másodikán esedékes, Vasas elleni mérkőzést előre hozták, így az angyalföldiekkel szemben október 29-én, szombaton 18 órától ugrik medencébe a ContiTech Szeged Diapolo.

no images were found

Előző sztori

Megvan a 2017-es borfesztivál dátuma

Következő sztori

Ivóvízhálózat tisztítás Tápé és Petőfitelep területén