/

Az SZKKSE segítségével újult meg a Déri-iskola sportcsarnokának padlózata + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

deri_tornaterem008kf

Kedd délelőtt hivatalosan is átadták a Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakképző Iskolája felújításon átesett sportcsarnokát.

A tornaterem padlóborításának megújítását a tao-program nyújtotta lehetőségeket kihasználva a Szeged-Kiskundorozsma Kézilabda Sportegyesület vállalta magára, amiért cserébe a klub utánpótlásában pallérozódó csapatok hétköznap délutánonként a létesítményben bonyolíthatják le edzéseiket, valamint a bajnoki mérkőzéseiket is itt rendezik majd a jövőben. A munkálatokat augusztus 22. és szeptember 4. között végezte el a kivitelező, aminek keretein belül teljes körű renováláson esett át a parketta a visszacsiszolástól a pályavonalak újrahúzásán át az új, kétrétegű, selyemfényű fedőlakk felviteléig.

A keddi átadáson egyaránt jelen volt a sportegyesület képviseletében Vadkerti Attila stratégiai igazgató, illetve az iskola részéről Vargáné Szőke Márta igazgató és Erdélyi Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese.

“A sportcsarnokunk 1992-ben készült el. Azóta, az elmúlt lassan negyedévszázad alatt túl sok lehetőségünk nem volt a felújításra, de körülbelül tíz éve már folyamatosan napirenden szerepelt az igény a parketta renoválására, hiszen elég nagy igénybevételnek van kitéve. Anyagi fedezetet azonban erre sohasem tudtunk teremteni. Sem mi iskolai szinten, sem a fenntartó nem tudta ezt bevállalni. Nagy öröm volt számunkra, amikor tavasszal az SZKKSE vezetése felkeresett minket azzal a felajánlással, hogy vállalnák a parketta felújítását, annak költségeit egy hosszabb távú együttműködés reményében. Ez a megállapodás meg is született a szakképzési centrum és az egyesület között. Ezúton is nagyon köszönjük a segítséget a klubnak a diákok és kollégáim nevében is! Bízom benne, hogy az együttműködés virágzó lesz, sok nyertes meccset játszanak majd itt az SZKKSE csapatai, illetve a mi diákjaink is örömmel veszik birtokba ezt a megújult, megszépült sportlétesítményt” – fogalmazott portálunknak Vargáné Szőke Márta.

no images were found

Előző sztori

Még kedvezőbb lett a csok, bővült a jogosultak köre

Következő sztori

A perhatékonyság javulását is várják az új polgári perrendtartástól