Vélemény

Méltatlan a hősökhöz

Méltatlan a hősökhöz

2016. augusztus 22., hétfő
Méltatlan a hősökhöz
Rio 2016 - Rodrigo de Freitas Lagúna

Rio magyar olimpikonjai ezúttal is számos örömteli pillanatot okoztak nekünk az ötkarikás játékok alatt. Kritizálni persze lehet, de azokat a bajnokokat, akik kőkeményen megdolgoztak az elismerésért, nem szerencsés olyanért kárhoztatni, ami a saját munkájuk gyümölcse.

Sajnálatos, hogy nem tudunk felhőtlenül örülni a Rióban született magyar sikereknek. Olimpikonjaink remek szereplésükkel újra bizonyították, hogy sportnemzet a magyar, még ha ezúttal az érmek, és a pontok száma (mert bizony minden pontszerző is hatalmas eredményt ért el) el is maradt a négy évvel korábbi, londoni olimpiához képest. Sokan féltették a magyar küldöttséget Brazíliában, kevés lesz a siker, de összesen nyolc arany, három ezüst és négy bronzérmet szereztek sportolóink. Arra ki lehet, és a jövőben ki is kell térni, hogy miért csak három sportágban, úszásban, kajak-kenuban és vívásban tudtunk aranyat nyerni, de ehhez is csupán egy atlétikában szerzett bronzérem társul – igaz, utóbbi közelebb állhat a szívünkhöz, hiszen a szegedi Márton Anita ért oda a dobogóra súlylökésben. A világ legjobbjainak teljesítményéért bizony elismerés jár, amelyért ezek a sportolók brutálisan keményen megdolgoznak: az elittel szemben nem feltétlenül elit körülmények között, napról-napra, hétről-hétre, évről-évre készülnek, azokon a napokon is, amikor más a családdal, pihenéssel vagy éppen nyaralással tölti az idejét. Nekik nincs szó szerinti nyaralás: akkor is figyelniük kell, hogy tartsák a formájukat, és folyamatosan ott járhat a fejükben, ha most nem arra koncentrálnak, amire a riválisok, akkor lépéshátrányba kerülhetnek. Rengeteget számíthat ez egy olyan versenyben, ahol tizedmásodpercek, vagy centik döntenek. Az olimpián szereplő sportolóink számára pokolian sok lemondással és áldozattal járt az, hogy eljussanak Rióba: ahol egyetlen rossz mozdulat megpecsételheti a sorsukat, és azt az egy hibát majd négy év múlva, Tokióban javíthatják ki – már amennyiben sikerül kijutniuk újra. Van, akinek ez az utolsó lehetősége. Amire éveken keresztül készült, hogy aztán sikerüljön. Ha mégsem, újból nekirugaszkodik. Azok esetében, akiknél gyorsabban nem úszik senki, a páston nincs ellenfele, vagy éppen messzebbre csak ketten tudják lökni a súlygolyót, mégsem a teljesítményük a fő téma, hanem hogy miért annyi az annyi. Ne vegyük el tőlük azt a megbecsülést, amit megérdemelnek, hiszen Magyarországnak szereztek büszkeséget, dicsőséget. Éppen ezért ne legyen az vitatéma, hogy megérdemlik-e azt az anyagi elismerést, amit kapnak: ez az egész róluk szól, a hősökről, akik az országot képviselve tudnak kiemelkedőt nyújtani, a legjobbak között is a legjobbat nyújtják. Az olimpiai bajnokok, érmesek, pontszerzők örökre beírják magunkat a történelemkönyvekbe, eredményeik hatására rengeteg gyereket mozgathatnak meg, vihetnek a sport irányába, akikből aztán új hősök születhetnek – ezért cserébe tényleg az a probléma, hogy mennyi pénzt vihet haza egy olimpikon? Akik életük meghatározó részét arra teszik fel, hogy egyszer majd a magyar himnuszt hallgathassák a dobogón állva? Ne irigyek, büszkék legyünk azokra, akik a maguk szakmájában hosszú időn keresztül a legjobbat képesek hozni!

Köszönet a riói szereplésért, magyar olimpiai csapat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.