Sport

Labdarúgás: a SZEOL sem tudta megállítani a Balmazújvárost

Labdarúgás: a SZEOL sem tudta megállítani a Balmazújvárost

2016. augusztus 10., szerda
Labdarúgás: a SZEOL sem tudta megállítani a Balmazújvárost
szeol_cegled22_gs

Kétgólos vereséget szenvedett az így továbbra is hibátlan Balmazújváros vendégeként a SZEOL SC a másodosztály 3. körében.

A mérkőzés 2. percében máris vezetéshez jutottak a hazaiak, miután

Zsiga Ervin

egy váltást követően agilisan tört be a szegedi védelem mögé, majd 16 méterről védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba. A folytatásban is főként a Hajdú-Bihar megyei együttes akarata érvényesült a pályán, ami az 59. minutumban újabb góllá érett. Ekkor egy jobb oldalon vezetett kontra végén a menteni igyekvő

Rácz Lászlóról

jutott saját kapujába egy élesen belőtt centerezés. A SZEOL-ban a második félidő során hosszú sérülését követően ismét játszhatott a csereként beállt

Ondrejó Tamás

, valamint az utolsó percekre beszállt a játékba a 17. születésnapját decemberben ünneplő

Papp Ádám

is. A saját nevelésű tehetség élete első felnőtt mérkőzésén kapott lehetőséget, egyszersmind ő lett az idei NB II-es bajnoki mezőny legfiatalabb játékosa, aki pályára lépett.

Tóth Ákos

tanítványai legközelebb vasárnap 17.30-tól az ugyancsak három ponttal álló Budaörsöt fogadják a SZVSE-stadionban.

Férfi labdarúgó NB II, 3. forduló:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - SZEOL SC 2-0 (1-0)

Balmazújváros, Városi Stadion, 800 néző. Vezette: Takács Tamás (Albert István, Varga Gábor).

Balmazújváros:

Horváth - Tamás, Németh, Zsiga, Kovács (Vólent 71'), Papp, Balogh, Vajda, Farkas (Varga 64'), Bódis, Sigér (Hadházi 79').

Vezetőedző:

Feczkó Tamás.

SZEOL:

Leindler - Kéri, Ikonomu, Grünvald, Buzási, Forró, Rácz, Lévai (Ondrejó 74'), Maksimovic (Papp 87'), Harsányi, Péter (Beretka 63').

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Zsiga (2'), Rácz (59' - öngól).

Sárga lap:

Németh (49'), ill. Lévai (22'), Kéri (43'). Tóth Ákos:

"Dacára annak, hogy már a második percben gólt kaptunk, nem estünk össze. Derekasan helyt tudtunk állni egy nagyon jó csapat otthonában. Gyönyörű stadionban játszottunk egy olyan meccset, amelyen annak ellenére, hogy fölényben volt a Balmazújváros, nem tudtak túl sok helyzetet kialakítani ellenünk. Próbáltunk egy-két veszélyes kontrát és pontrúgást végrehajtani, amiből esetenként tudtunk is némi gólveszélyt jelenteni a hazaiak kapujára. Összességében annak ellenére sem lehetek elégedetlen, hogy a pontszerzésre valós esélyünk egyébként nem volt, pláne úgy, hogy a csapat nagy része villanyfényes stadionban még életében nem játszott."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.