Írjon nekünk

Bulvár

Szegeden is kiszínezték a járdahibákat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

repedesfestes001kf

Az Aradi Vértanúk terén és az Oskola utcában különleges járdarészletek fogadják az arra járókat, sárga, piros, kék és zöld színekkel festették ki a repedések mentén az aszfaltot, így még plasztikusabban látszik, hogy mennyire rossz állapotban is vannak.

Míg Budapesten rendőrök igazoltatták a Magyar Kétfarkú Kutyapárt égisze alatt meghirdetett járdafestés résztvevőit, addig Szegeden az Aradi vértanúk terénél és az Oskola utcában szabadon alkothattak, és városunkban is csatlakoztak a járdahibák festegetéséhez az arra járók.

És hogy miért négy színt választottak? Erre matematikai válasz van: a négyszín-tétel ugyanis azt állítja, hogy egy tetszőleges régiókra osztott síkot, akár egy politikai térképet egy ország megyéiről, ki lehet úgy színezni legfeljebb négy szín felhasználásával, hogy ne legyen két azonos színű szomszédos régió. Két régiót akkor nevezünk szomszédosnak, ha nem csak izolált pontokban, hanem egy görbe mentén érintkeznek. A négyszín-tétel pedig jól alkalmazható a járdahibák eetében is.

Az MKKP egyébként passzivistákat is keres Szegeden is, aki csatlakoznak hozzájuk ITT teheti meg.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál