Közélet

Összefogtak a tápéiak a komp újraindítása érdekében + FOTÓK

Összefogtak a tápéiak a komp újraindítása érdekében + FOTÓK

2016. július 5., kedd
Összefogtak a tápéiak a komp újraindítása érdekében + FOTÓK
tape_komp007kf

A tápéiak szeretnék újraindítani megszüntetett kompjáratukat. Az M43-as csupán az autóval járóknak jelent könnyebbséget. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban bíznak, de írnak Botka László polgármesternek is.

Mintegy negyven család él a tápai réteken, a Marostól északra a Tiszától keletre, akik a

2013. december elején

megszűnt tápéi komppal jártak át a városba évtizedeken keresztül. Mások az ellenkező irányba haladtak, az egyik oldalon házuk, a másikon földjük, rokonságuk volt. A város azt ígérte, hogy busz helyettesíti a kompot, ez azonban még a december hónapot sem élte meg. Az M43-as autópályahíd elkészült, azonban sem gyalog, sem kerékpárral nem lehet átkelni, a kombájn sem tud 130-cal száguldani. Mondhatná egy-egy rosszindulatú ember, hogy miért költöztek ide, de a komp évszázadok óta létezik, utoljára a mohácsi csatából elkéső

Szapolyai János

tapasztalhatta (volna) meg hiányát. „Ha éppen van autópálya-matricánk, akkor 27 kilométer, ha nincs, akkor Algyő felé majd 40, azaz oda-vissza 54 és 80 kilométer ” – nyilatkozta lapunknak

Turuczki Balázs

szegedi lakos arról, hogy mekkora távolságot kell megtennie ahhoz, hogy beérjen Szegedről Szegedre. Testvérével a városba járnak iskolába, korábban kerékpárral, motorral, busszal juthattak be sokkal egyszerűbben, mert alig 300 méterre élnek az átkelőhelytől. „Tápé 80 százaléka kötődik a túloldalhoz. Ott van a földjük, az örökségük, a rokonságuk is a tápai réten, vagy Maroslelén él” – mondta egy idős úr. Aratás idején egy nap 9-10 kombájn is átment a komppal, ha kellett egy plusz járatot betett a révész, hogy minél tovább dolgozhassanak. Ha most kellene valakinek ugyanezt megtenni, akkor árvíz idején akár Hódmezővásárhelyig kell kerülnie gépével.

tape_komp005kf

Másfél hónappal ezelőtt a komp egykori üzemeltetője,

Jaksa Sándor

megkereste

Szabó Bálintot

, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét, remélve, hogy a Cserepes sori kereskedők mellett a tápéiaknak is tud segíteni. Az első megbeszélésre a Tisza jobb partján került sor, de sokan érkeztek kerülővel a túloldalról is. Többségükről első pillantásra látszik, hogy a mezőgazdaságból élők közé tartozik. „A legfontosabb kérdés: van-e a helyi társadalom részéről erre igény?” – Szabó Bálint szerint a válasz egyértelműen igen, többen ráerősítenek, hogy sokan az aratás miatt nem tudnak itt lenni. A Likvid Kontroll ügyvezetője úgy látja, vannak a tápéi kompnál kisebb kihasználtsággal működő átkelőhelyek is, a mohácsiak például évi 30-40 millió forintos támogatást kapnak az államtól. A szegedi rév ügyében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről fogadókészséget tapasztalt Jaksa és Szabó,

Horváth József

, a légügyért és víziközlekedésért felelős főosztályvezető támogatásáról biztosította őket. Megkönnyíti a helyzetüket, hogy a kompnak engedélye van 2018-ig, így nem lehet az probléma, hogy már köteles kompból újat nem lehet indítani. Jaksa Sándor emlékeztetett rá, hogy még a városházi kimutatások szerint is évi 5,9 millióval kevesebb támogatást kapott annál, mint amire a működtetéshez szükség van, mégis a számítást követő évben a korábbival azonos összeget szavaztak meg neki.

tape_komp009kf

„Papíron” a kompban 30 százalékos részesedése van a városnak a működési támogatások miatt, a révház Jaksáé, ezért megkerülhetetlen az önkormányzattal a tárgyalás. Szabó azt javasolta, hogy előbb írjanak a városnak az üzemeltetés újraindításáért, habár több jelen lévő ezt fölöslegesnek tartotta az eddigi tapasztalatok alapján. Ha ez sikertelen, akkor fordulnának a minisztériumhoz, hogy változtassa meg a vonatkozó törvényt, így a megyei önkormányzat is üzemeltethetné a kompot.

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke vállalná a feladatot, ha ehhez az állam biztosít forrást. Szabó Bálint úgy véli,

Lázár János

, Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselője is megnyerhető az ügynek, hiszen sok maroslelei számára is könnyebbé válna az élet. „A legfontosabb, hogy minél hamarabb kezdődjön meg a háromoldalú tárgyalás, amelyben az állam, az önkormányzat és a helyi lakosok is részt vesznek” – fogalmazott Szabó Bálint. Ennek elősegítésére levelet küldenek

Botka Lászlónak

, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak és Lázár Jánosnak. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője azt gondolja, hogy legfőképpen a szándék hiányzik, mert az évi 30-40 millió forint elenyésző összeg, akár az állam, akár az önkormányzat büdzséjében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.