Közélet

A németek 83 százaléka szerint a bevándorlás és az integráció az első számú kihívás

A németek 83 százaléka szerint a bevándorlás és az integráció az első számú kihívás

2016. július 26., kedd
A németek 83 százaléka szerint a bevándorlás és az integráció az első számú kihívás

Németországban minden korábbinál nagyobbra, 83 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik a bevándorlást és az integrációt tartják a legfontosabb kihívásnak - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.

A GfK német nonprofit piackutatási egyesület (GfK Verein, a GfK nemzetközi piac-, és közvélemény-kutató társaság többségi tulajdonosa) közleményében kiemelte, hogy a tavalyi 35 százaléknak több mint a kétszeresére emelkedett a "bevándorlás és az integráció" témáját a leginkább sürgető feladatnak tartók aránya, s így a migráció és a társadalmi beilleszkedés ügye miatti "aggodalom új csúcsértéket" ért el, 15 százalékponttal meghaladva az 1992-ben regisztrált előző rekordot. Azonban a németek viszonyulása összetettebb, mint 25 éve - tették hozzá. "Az integráció támogatóinak száma emelkedett, de a további bevándorlást elutasítók aránya még nagyobb mértékben nőtt" - idézték a közleményben

Raimund Wildnert

, a GfK Verein ügyvezetőjét. A bevándorlást és integrációt első helyen említők közül minden hetedik "a pozitív integráció jegyében szeretné megoldani a problémát", és minden ötödik elzárkózik minden további bevándorlástól, "ami azt jelenti, hogy a németek kétharmada egyszerűen a probléma megoldását akarja, így vagy úgy" - mondta Raimund Wildner. A legfontosabb kihívások rangsorában a munkanélküliség áll a második helyen, a németek 13 százaléka tartja a legnagyobb gondnak, ami 9 százalékpontos csökkenés tavalyhoz képest és a legalacsonyabb érték az 1992 óta évente elvégzett felmérés történetében. A Nemzetek kihívásai 2016 (Challenges of Nations 2016) nevű felméréshez világszerte 24 országban készítettek interjúkat, összesen 27 675-öt. Mindenkitől azt kérdezték: "Ön szerint melyek a legfontosabb feladatok, amelyeket ma (az adott országban) meg kell oldani?". A közlemény alapján Magyarországon nem készítettek ilyen interjúkat. A bevándorlást említették a legtöbben Ausztriában (66 százalék), Svédországban és Svájcban (egyaránt 50 százalék), Belgiumban (43 százalék), Hollandiában (40 százalék) és Nagy-Britanniában (33 százalék) is. Valamennyi országot együttvéve az árak és a vásárlóerő alakulása, illetve a munkanélküliség áll holtversenyben az első helyen 24 százalékkal. A leggyakrabban említett problémák között szerepel még a bűnözés (18 százalék) és a korrupció (15 százalék) is - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.