Kultúra

Színésznők vallanak színésznőkről + FOTÓK

Színésznők vallanak színésznőkről + FOTÓK

2016. június 24., péntek
Színésznők vallanak színésznőkről + FOTÓK
kepeslapok_a_takarasban008kf

Fekete Gizi 40 éve a pályán, ebből 30 évet a Szegedi Nemzeti Színháznál játszott. Csorba Kata 10 éve a Tisza-parti teátrum társulati tagja, Barnák László pedig szintén egy évtizede végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Jubileumot ünnepelnek tehát a művészek, amit egy anya-lánya kapcsolatot boncolgató, olykor nagyon kemény, máskor szarkasztikus humorával kacagtató ősbemutatóval koronáznak meg.

Boncasztalon a színésznők lelke. E hivatás lélektana, valamint egy, a színésznők családi és baráti viszonyait firtató könyv hajtotta

Csorba Katát

, amikor színpadra alkalmazta a Képeslapok a takarásból című zenés színház-játékot. A darab alapjául

Carrie Fischer

Képeslapok a szakadékból című regényének bizonyos momentumai, valamint egy, a műből készült 1990-es film szolgál. A

Barnák László

rendezte ősbemutató nem e kettő színpadi lenyomata, a próbák több ponton is átrajzolták a történetet: az improvizációból született mondatok a szövegkönyvbe kerültek, a karakterrajba pedig belecsempészték Csorba Kata és

Fekete Gizi

személyiségét.

kepeslapok_a_takarasban020kf

Csorba Kata Momót, az alkoholproblémákkal küzdő fiatal színésznőt alakítja, aki harmadrangú színpadi szerepeiben csak árnyéka önmagának. Nem találja a lehetőséget, hogyan törhetne ki a középszerűségből, ráadásul folyton küzdenie kell az életét irányító sztárszínész anyjával, Édával, vagyis Fekete Gizivel. "Lelkileg először szétszedik egymást, majd megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz" - írta le a fiatal színésznő, mi is történik a színpadon közel két órában. "Tulajdonképpen magunkat játsszuk, Fekete Gizit és Csorba Katát látják a színpadon, a karakterek csupán mankóként szolgálnak arra az esetre, ha túlságosan lemeztelenítenénk a lelkünket. Fontos, hogy el tudjunk bújni a szerepek mögé és azt mondhassuk, hogy ezek nem is mi vagyunk, hanem a két írott karakter." Fekete Gizi 40 éve a pályán, aki mai napig a társulat egyik legnépszerűbb tagja. "Nem vagyok az a fajta, aki számolgatja, mennyi premierje volt, és sorba rakja a fotókat, de nagyon boldog vagyok, hogy minden évben kijutott valamennyi a főszerepekből. Kaposváron is főszerepet játszottam, még a végzés előtt, szóval ez már 41. év, hogy a pályán vagyok" - mondta. A Jászay Mari- és többszörös Dömötör-díjas színésznő hozzátette, minden szerepét gyermekeként kezeli, formálja és neveli a próbafolyamatok alatt. "Egy olyan édesanyát játszom, aki próbálja terelgetni a kemény és erőszakos lányát. A konfliktusok természetesek, lehetnek generációs vagy szeretetbeli problémák a nagyon hasonló és különböző személyiségek miatt. Az anya részéről ez a szeretetnek egy olyasfajta áramlása, ami a másiknak, vagyis a gyermeknek már terhes."

kepeslapok_a_takarasban001kf

A két színésznő a nyáresti darab rendezésére Barnák Lászlót kérte fel. "Nagyon izgalmas dologról van szó, mert olyan lemeztelenedést kell eredményeznünk a darabban, amiben színésznők vallanak színésznőkről, miközben nagyon sok ponton párhuzamot lehet állítani a saját életükkel" - folytatta a rendező. Szívszorító, ahogyan a szereplők feltárják egymás előtt frusztrációikat, ugyanakkor a sztáranyuka szókimondó, gúnyos stílusa, valamint lánya szarkasztikus megjegyzései miatt egészében játékos és humoros szabadtéri előadás vár a nézőkre. Barnák László elmondta, az ősbemutatóban az alkoholproblémára inkább csak kiindulópontként tekintenek, a fő kérdés az: belátják-e a szereplők, mikor romlott meg a kapcsolatuk. Bár az előadás a színésznőkről szól, a zongorán kísérő

Rákai András

- nem nevesített szerepben - közbeszólásokkal jelzi jelenlétét az öniróniával fűszerezett darabban, melynek kosztümjeit

Papp Janó

nyolcszoros Dömötör-díjas jelmeztervező készítette. A darabot július 1-jén és 2-án láthatja a közönség a városháza udvarán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.