Közélet

Hangorkán a Partfürdőről – a lakosság és az IH is tenni akar ellene, még sincs változás

Hangorkán a Partfürdőről – a lakosság és az IH is tenni akar ellene, még sincs változás

2016. június 28., kedd
Hangorkán a Partfürdőről – a lakosság és az IH is tenni akar ellene, még sincs változás
koncert_parti_buli

Idén is problémát okoznak a Partfürdő zenés rendezvényei, amely miatt Odessza lakói nem tudnak pihenni. Az IH vezetője is ismeri az éjszakai állapotokat, s szeretne tenni ellene, de egyelőre nem a hatóságokat értesítené, hanem tárgyalna.

„Már kora este, magyar meccs alatt elindult a zene döngetése, ami egész este folyamatosan ment. Persze hivatkozni lehet arra, hogy a magyar csapatot ünnepelték, de ez nem lehet indok, másrészt ez a csendháborítás már hetek óta, folyamatosan zajlik, ezért nem vagyunk belátóak, pláne nem egy olyan vendéglőssel, akit nem érdekel környezetének nyugalma, csak a saját, önös céljainak elérése: ha szórakozni akar, megteszi, ha szórakoztatni akar, hogy bevételhez jusson, bárhogy, bármi áron, azt is megteszi. Mivel e bodegának nincs igazi marketingje, egy igazi eszköze, fegyvere van a kommunikációban, ez pedig a hangerő. Csúcsra járatott hangrendszerekkel teszi közhírré Szeged közepén, hogy nála aztán lehet szórakozni” – írta lapunknak és

Jávorszky Ivánnak

elküldött levelében

Rózsa Péter

újszegedi olvasónk. Egy másik követőnk szintén jelezte, hogy a Kecskeméti utca környékén még hallotta az egyik éjszaka a gépzenét a Tisza irányából. A probléma egyáltalán nem új keletű, már

tavaly foglalkoztunk a Partfürdőről érkező zajjal

, amely a lakosság nyugalmát zavarja. Akkor is és most is jelezték a szegediek a zajt a rendőrségnél, de a megoldáshoz azóta sem kerültek közelebb. Az utolsó alkalommal a rendőrség diszpécsere Rózsa Péternek azt mondta, tucatnyi hívás érkezett már emiatt.

javorszki_benedek01_gs

„Az első feladatunk azonosítani a zajforrást. Több tippünk is van, a Green & Grill ott található a Partfürdőn, de nem biztos, hogy ők vagy csak ők felelősek ezért” – nyilatkozta lapunknak

Jávorszky Iván

, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője. Megjegyezte, van egy szerződésük a céggel, amely szerint éjfélig lehet zene, utána nem. Ehhez képest Rózsa Péter elmondása szerint 23-án még hajnali három órakor is tartott a „tombolás”. Kevésnek érzi az éjféli halkítás ígéretét, nappal, kora este is kíván pihenni. Az IH vezetője hangsúlyozza, őket is zavarja a zaj és szeretnének tenni ellene, mert a kempingben sátrazók és az apartmanokat bérlők ugyanazokat a panaszokat sorolták, mint Odessza lakói. Idén is szeretnék növelni a szállásadásból származó bevételüket, ez a probléma azonban megnehezíti céljaik elérését. Egyelőre azonban nem léptek még kapcsolatba a hatóságokkal, inkább tárgyalásos úton oldanák meg a problémát, bíznak benne, hogy a vendéglátósok engednek. Rózsa Péter kevésbé türelmes, azt ígérte, értesítik

Kormos Tibor

(Együtt) önkormányzati képviselőt és Városüzemeltetési Irodát. Korábban

Molnár László,

a Városüzemeltetési Iroda vezetője azt nyilatkozta a SZEGEDma hírportálnak, hogy alkalmi rendezvények esetében 30 nappal az est előtt kell beadni a zajkibocsátási kérelmet, amelyet akusztikai szakvéleménnyel kell alátámasztani. A beadott dokumentumnak tartalmaznia kell a rendezvény helyszínét, az üzemeltetni kívánt zajforrásokat, a védendő épületeket, az időtartamát. „Ha mégis érkezne panasz, az esetben egész akusztikát felül kell vizsgáltatni, a beállításokat korrigálni kell, hogy a zajszint az adott határértéken belül maradjon” – mondta a Városüzemeltetési Iroda vezetője. „Az engedélyeket külön adjuk ki, ugyanazon a területen nem is lenne lehetséges egyszerre több rendezvényt tartani. Külön-külön mindenkinek saját magáért kell felelnie” – válaszolta Molnár László arra a kérdésünkre, hogy ügyelnek-e arra, hogy az egész város egészét tekintve ne lépjék túl a megadott zajszintet. Az bizonyos, hogy július 2-án, szombaton újból Holi Color Fesztivált rendeznek a Partfürdőn. A város és Odessza lakói pedig bíznak abban, hogy idén nem lesz szükség a füldugóra.

Az ügyben megkerestük a Green & Grillt, a fejleményekről holnapi cikkünkben számolunk majd be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.