Sport

Euro 2016: szegedi közönségkedvencek is szurkolni fognak a magyar csapatnak + SZAVAZÁS

Euro 2016: szegedi közönségkedvencek is szurkolni fognak a magyar csapatnak + SZAVAZÁS

2016. június 8., szerda
Euro 2016: szegedi közönségkedvencek is szurkolni fognak a magyar csapatnak + SZAVAZÁS
Eb-pótselejtezõ - Magyarország-Norvégia

Nagy világversenyen 30, konkrétan Európa-bajnokságon pedig 44 év után szerepelhet ismét a magyar labdarúgó-válogatott a június 10-én, pénteken kezdődő franciaországi kontinensviadalon. A honi közvéleményt a rajthoz közeledve egyre inkább lekötő esemény kapcsán Szeged három ikonikus sportolóját kérdeztük várakozásaikról a tornát illetően.

A magyar nemzeti tizenegy a 24 csapatos mezőny F csoportjába kapott besorolást, ahol Dzsudzsákéknak az osztrák, az izlandi és a portugál együttessel kell felvenniük a versenyt. A kvartettekből az első két helyezett automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, akárcsak a harmadikok közül a négy legjobban szereplő válogatott. A magyarok először június 14-én, jövő kedden Bordeaux-ban a sógorokkal, négy nappal később Marseille-ben az északi riválissal, majd június 22-én Lyonban a luzitánokkal találkoznak. A nyitómeccset pénteken 21 órától a házigazda Franciaország és Románia vívja egymással. A döntőt július 10-én Párizsban rendezik.

Laluska Balázs: már a kijutásért is elismerés illeti a csapatot

"Biztos, hogy fogok nézni meccseket, de megmondom őszintén, nem hozott igazán lázba ez az Eb most úgy, mint régebben a világbajnokságok. Figyelni fogom persze, miként alakulnak az eredmények, főleg a magyarok esetében. Szurkoltam a csapatnak a selejtezők alatt, és elismerés is illeti őket a kijutásért. Kíváncsi leszek a teljesítményünkre, talán egy ikszre jók lehetünk. Ugyanakkor, ha tippmixelnem kellene, nem fizetnék be a továbbjutásunkra a csoportból" - árulta el portálunk érdeklődésére

Laluska Balázs

, a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportban bajnok Levendula Hotel FKSE Algyő kiválósága. "Nem ismerve igazán az ellenfeleket is azt gondolom, hogy olyan nagyon merész álmaink azért nem lehetnek. Reálisan nézve a dolgot, már az is nagyon nagy siker, hogy kijutott a válogatott egy világeseményre. Ha viszont sikerülne ezt is túlszárnyalnia a fiúknak, akkor lehet kalapot emelni" - tette hozzá. Kitért rá, meglátása szerint

Bernd Storck

szövetségi kapitány maximálisan felkészítette a csapatot az előtte álló feladatokra, ha pedig Gera Zoltánék kevés gólon tudják tartani az ellenfeleket, akkor képesek lehetnek értékes pontokat begyűjteni. Ennél azonban kár lenne többet elvárásként megfogalmazni. A korábbi 148-szoros válogatott, kétszeres olimpiai 4. helyezett átlövő elmondta, az Eb - nem is annyira titkos - esélyesének Belgiumot tartja. "Szimpatikus gárda, sokszor hallani velük kapcsolatban, hogy egy jó generáció jött össze a belgáknál. Eddig sötét lóként emlegették a csapatot, szerintem viszont ez most az ő tornájuk lesz" - fogalmazott Laluska Balázs.

fkse_algyo07_gs

Az algyőiek játékosát egy sokkal kevésbé vidám, de ugyancsak aktuális témáról is kérdezte portálunk, hiszen sem a férfi, sem a női kézilabda-válogatott nem lesz ott az ugyancsak idén nyáron rendezendő ötkarikás játékokon Rióban. Előbbi csapattal kapcsolatban úgy foglalt állást, szomorú, hogy ez így történt, ugyanakkor meglátása szerint meglepőnek már nem nevezhető a sikertelenül lezajlott kvalifikáció. "Az a generáció, amely eddig a hátán vitte a csapatot, már inkább kifelé tart a kézilabdából. Több teret kellene adni a húszas éveik elején járó játékosoknak, ha a magyar közvélemény szeretne néhány éven belül egy világversenyeken stabilan jól szereplő csapatot. Persze, minden évben van világverseny, ha pedig valahova nem jutunk ki, azt már kudarcként élik meg az emberek. Kettős irányú tehát a probléma: szabad-e kísérletezgetnünk, vagy inkább ragaszkodjunk ahhoz, amink van? Viszont az sem biztos, hogy ami most még adott, az egy-két év múlva továbbra is elég lesz" - mutatott rá a Pick Szeged egykori klasszisa. A hazai és külhoni játékosok élvonalbeli kluboknál tapasztalható arányára vonatkozóan hozzátette, nem a nemzetközileg is sikeres két nagyágyúnál látja a problémát, hiszen meglátása szerint sem a szegedi, sem a veszprémi együttes által kitűzött célokra nem lennének egyelőre alkalmasak a magyarok. "A NB I első két helye gyakorlatilag fix, leginkább a harmadiktól lefelé kellenének változások, még ha ez a probléma nem is ennyire egyszerű. De tény, hogy esetenként indokolatlanul sok a külföldi, és nem biztos, hogy egy-két pozícióért érdemes beáldozni azt, hogy több szerephez juthassanak a magyar játékosok" - foglalt állást Laluska Balázs.

Kiss Zsolt: Böde Dani lehet a csodafegyver

"Nagyon szeretem a focit, úgyhogy biztosan nézni fogom az Európa-bajnokságot. Régóta szurkolok már a német csapatnak. Az életemben eddig egyszer volt kint Magyarország világeseményen, szóval eddig nem kellett sokat hezitálnom. Természetesen ezúttal a magyarok szereplését is kiemelten fogom figyelni, és remélem, hogy képesek lesznek meglepetést okozni. Nagyon nagy szakembernek nem szeretnék persze tűnni, de a magam részéről azt gondolom, kedvező a sorsolásunk a csoportban. Nyilván, ha

Cristiano Ronaldo

jó napot fog ki a portugáloknál, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük, de a másik két ellenféllel szemben szerintem lehet keresnivalónk" - adott hangot bizakodásának Kiss Zsolt, a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatkapitánya.

szedeak_jaszbereny19_gs

A korábbi válogatott, többszörös magyar bajnok kosárlabdázó kérdésünkre elmondta,

Böde Dánielt

, a Ferencváros csatárát tartja a nemzeti tizenegy titkos fegyverének a kontinensviadalon. "Ő lehet, akit nem megbántva persze, de nem ismernek valószínűleg az ellenfelek, hiszen itthon játszik. Tőle talán nem várják majd a gólokat, ezt kihasználva pedig hátha betalál a riválisok kapujába. Az az igazság, hogy annak idején mindketten egy időben játszottunk Pakson, köszönő viszonyban is voltunk egymással, úgyhogy neki egy kicsit külön is szurkolok" - árulta el a Szedeák rutinos triplamestere.

Vajda Attila a jó focinak szurkol

Akárcsak az Eb Franciaországban, szintén június 10-én kezdődik a második felnőtt olimpiai válogató Szegeden a kajak-kenusok számára. Az EDF Démász-Szegedi VE 2008-as olimpiai bajnoka,

Vajda Attila

számára kiemelten fontos lesz a verseny, hiszen az első válogatón - betegségtől hátráltatva - csupán az ötödik helyen ért célba C1 1000 méteren. Ahhoz, hogy ott lehessen a magyar kontingens tagjaként Rióban, ezúttal muszáj lesz maga mögé utasítania a mezőnyt, hogy aztán június 13-án vagy 14-én összecsaphasson a szétlövésben a KSI kiválóságával,

Vasbányai Henrikkel

. "Sikerült kihevernem a betegséget, azt követően pedig már teljesen jól alakult az elmúlt időszak. Nagyon bízom abban, hogy jó formában leszek. Erre a hétre már csak az utolsó simítások maradtak, a legfontosabb, hogy megpihenjek. Ha ez összejön, akkor szerintem minden rendben lesz" - fogadkozott az olimpiai aranyérme mellett háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok versenyző. A tét rendkívül komoly számára az elkövetkező napokban, érthető tehát, ha kevesebb figyelmet tud szentelni mostanában a labdarúgásnak. "Biztos, hogy lesznek esték, vagy olyan napok, amikor egy-egy meccset meg fogok nézni, de nekem azért megvan a magam ritmusa, szóval nem mindig jön ki ilyen szempontból úgy a lépés, hogy legyen elég szabadidőm ilyen dolgokra. Ugyanakkor az Eb egy hónapja alatt óhatatlanul is lesznek mérkőzések, amiket nézni fogok. Kíváncsi vagyok a magyar csapat szereplésére, úgyhogy mindenképpen tájékozódni fogok a főbb történésekről. Szeretem egyébként a focit, vagy inkább úgy mondanám, hogy a jó focit. Ha jó és izgalmas a meccs, akkor nekem teljesen mindegy, milyen csapatról beszélünk. Nem régen például egy Ferencváros - Újpest találkozót néztem úgy, hogy gyakorlatilag már-már izgultam is, mi lesz a végeredmény" - árulta el portálunknak a szegedi kenus. Hozzátette, általában véve nincs favoritja, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a kontinenstorna ideje alatt elkezd majd szimpatizálni egy-egy jó produkciót bemutató válogatottal.

Vajda Attila

Alapvetően persze a magyarok sikeréért szorít ő is. "Ha már sikerült kijutni, menjünk, ameddig csak tudunk! Nem mi vagyunk persze a legnagyobb esélyesei ennek az Eb-nek, bárcsak így lenne. Ettől függetlenül viszont meglepetéseket lehet okozni, és remélem is, hogy a magyar válogatott tud majd néhány váratlan eredményt hozni. Nem könnyű a csoportunk, de kár lenne előre leírni a csapatot. Nagy szó, hogy kijutottunk végre ismét egy nemzetközi viadalra, ezt most meg kell lovagolni. Sokan már az idejét sem tudják, mikor voltunk hasonló helyzetben utoljára. Kívánom a játékosoknak, hogyha már ekkora a felhajtás az országban az Eb körül, akkor tegyenek meg mindent a lehető legjobb szereplés érdekében!" - fogalmazott Vajda Attila.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.