Egészség

A SZTE Sürgősségi Betegellátó Osztálya és a Csongrád Megyei Kormányhivatal felhívása a Csongrád megyében elérhető sürgősségi defibrillátorok regisztrálására

A SZTE Sürgősségi Betegellátó Osztálya és a Csongrád Megyei Kormányhivatal felhívása a Csongrád megyében elérhető sürgősségi defibrillátorok regisztrálására

2016. június 27., hétfő
A SZTE Sürgősségi Betegellátó Osztálya és a Csongrád Megyei Kormányhivatal felhívása a Csongrád megyében elérhető sürgősségi defibrillátorok regisztrálására
defibrillator-epitoiparban

Hazánkban évente közel 30 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, ez naponta 60-70 embert jelent, azaz Magyarországon minden 25. percben meghal valaki kórházon kívül, hirtelen szívhalálban. A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul. A túlélés esélye ilyenkor rosszabb, hiszen az újraélesztés az első öt percben a legeredményesebb. Sajnos, csak kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy hol találhatók a megye területén az újraélesztés során hatékonyan alkalmazható defibrillátorok. Az SZTE SBO és a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztálya éppen ezért szeretné elkészíteni és közzétenni Csongrád megye defibrillátor térképét.

A hirtelen szívhalál hátterében, az esetek többségében (70%) a kamrai ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll. A kamrafibrilláció felléptétől számított 5 percen belül megfelelő beavatkozásokkal még valószínűleg maradandó károsodás nélkül is visszafordítható a folyamat, azonban beavatkozás nélkül 10 perc után a túlélés esélye már minimális. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelentheti, hiszen a kamrafibrilláció néhány percen belül leadott elektromos ütéssel (defibrillálással) jó eséllyel rendezhető. A kórházon kívüli újraélesztésben és az elsősegélynyújtói gyakorlatban jól alkalmazhatóak a félautomata defibrillátorok, melyeket nemcsak orvosok, hanem laikusok is eredményesen használhatnak. A készülékek kezelése rendkívül egyszerű, speciális ismeretek nem kellenek hozzá, használatukkal viszont lényegesen növelhető a sikeres újraélesztések száma. Társadalmi kezdeményezésre, sokszor pályázati támogatással Csongrád megyében is számos félautomata defibrillátor van felszerelve hivatalokban, önkormányzati-, illetve egyetemi fenntartású intézményekben, középületekben, iskolákban, bevásárló központokban, azonban ezek pontos helyéről, elérhetőségéről jelenleg nem rendelkezünk teljes körű információkkal. Az SZTE Sürgősségi Betegellátó Osztálya a Csongrád Megyei Kormányhivatallal együttműködésben arra vállalkozott, hogy elkészíti és közzé teszi Csongrád megye defibrillátor térképét. Ennek érdekében kérjük az ilyen készülékkel rendelkező intézményeket, vállalatokat, magányszemélyeket, hogy regisztráljanak az alábbi e-mail címen: titkarsag@dar.antsz.hu

A regisztráció során az alábbi információkat kell megadni:

· cég, intézmény, szervezet megnevezése, · a defibrillátor pontos helye (helység, utca, házszám és az épületen belüli elhelyezkedése) · a defibrillátor típusa és – amennyiben van róla adat – beszerzésének éve · a defibrillátor üzemeltetésével megbízott kontakt személy neve, e-mailes és telefonos elérhetősége Kérjük, hogy a regisztrációt minél rövidebb időn belül, de legkésőbb 2016. július 15-ig tegyék meg a defibrillátorral rendelkezők! A cél az, hogy a térkép a lakosság biztonsága érdekében 2016. július 30-ig elkészülhessen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.