Sport

Ultimate frizbi: ismét összemérték a tudásukat a szegedi középiskolák + FOTÓK

Ultimate frizbi: ismét összemérték a tudásukat a szegedi középiskolák + FOTÓK

2016. május 10., kedd
Ultimate frizbi: ismét összemérték a tudásukat a szegedi középiskolák + FOTÓK
frizbi019kf

Múlt hét pénteken második alkalommal rendezte meg a Suli Frizbi Kupát az Ujszegedi TC ultimate frizbi szakosztálya. A tornára a tavalyi kiíráshoz hasonlóan idén is kilenc középiskolásokból álló csapat adta le a nevezését.

Saját együttest állított ki a Tömörkény-gimnázium, az Eötvös-gimnázium, a Karolina-gimnázium, a Kőrösy-szakképző és a Déri-szakképző, míg a Piarista-gimnázium négy brigáddal képviseltette meg a megmérettetésen. Összesen közel 90 diák űzte a korongot reggeltől délutánig az UTC Kertész utcai sporttelepén, négy pályán folyamatosan mentek a meccsek, amelyek rendre szoros küzdelmeket hoztak. A vándorkupát végül a Kőrösy-suli fiataljai vihették haza, megelőzve a Tömörkény növendékeit. "Idén második alkalommal szerveztük meg a szegedi iskoláknak ezt a programot, amelynek keretében február elejétől kezdődően összesen kilenc intézménybe jutottunk el, ahol testnevelés órákat tartottunk, és megismertettük a fiatalokkal az ultimate frizbi sportágat. A program záró rendezvénye volt a Suli Frizbi Kupa. Gratulálunk a résztvevő csapatoknak az eredményekhez és a sportszerű játékhoz!" - fogalmazott portálunknak

Kucsora Róbert

főszervező. "A program jövőre is folytatódik, azaz újra harcba lehet majd szállni a kupáért. Bízunk benne, hogy egyre több csapat kap kedvet a játékhoz, így a versenyt akár már kategóriákra (fiúk, lányok, vegyes) is oszthatjuk a jövő évben" - tette hozzá. Az UTC ultimate frizbi szakosztálya a héten csütörtökön, míg jövő héten hétfőn és csütörtökön nyílt edzést tart 18 óra és 19.30 között a Kertész utcában. A tréningeken minden érdeklődőt szívesen látnak!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.