Közélet

Orbán Viktor kiállt Matolcsy György mellett a parlamentben

Orbán Viktor kiállt Matolcsy György mellett a parlamentben

2016. május 9., hétfő
Orbán Viktor kiállt Matolcsy György mellett a parlamentben
Orbán Viktor; Semjén Zsolt

Továbbra is támogatja Matolcsy György jegybankelnökségét Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában közölte, miután az MSZP és az LMP is arról kérdezte őt, helyén maradhat-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetője.

Az MSZP-s

Harangozó Tamás

azt mondta, az egész országot felháborító, "ipari méretű lopás és károkozás" fűződik az MNB elnökéhez.

Polt Péter

legfőbb ügyész pedig "évek óta asszisztál a gazemberségek eltussolásában" - fogalmazott.

Orbán Viktor

szerint több mint arcátlanság a szocialisták részéről összeférhetetlenségről, összehangolt kifosztási akcióról beszélni, miután az MSZP kormányzása alatt a miniszterelnök felesége második emberként felelt a fejlesztési pénzek elköltéséért. Azt is mondta Harangozó Tamásnak, hogy "2009-ben ön huszonévesen mindenfajta energetikai előképzettség nélkül, pártkatonaként a paksi atomerőmű igazgatóságába került, ahol 13 hónap alatt felvett 3,3 millió forint fizetést". Az MSZP-s politikus úgy reagált, hogy Magyarország akkor járna a legjobban, ha a mostani miniszterelnököt és az elődjét is "kilőnénk valahova a Holdra". Hozzátette, Orbán Viktor szavai miatt bíróságon fog elégtételt venni. Viszonválaszában Orbán Viktor közölte: nagyra értékeli az ügyészség és vezetője munkáját, a szervezet "a magyar jogállam egyik jelentős pillére". A

Matolcsy Györggyel

kapcsolatos bírálatokat úgy kommentálta: az MNB elnöke nélkül nem sikerült volna stabilizálni és növekedési pályára állítani a gazdaságot. Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András is az MNB ügyében szólalt fel, úgy fogalmazva, hogy a jegybanki alapítványokból "saját rokonságát stafírungozta ki" Matolcsy György. Megingott-e végre a bizalma az MNB elnökében? - kérdezte. A kormányfő úgy reagált: Matolcsy György a lehető legjobb jegybankelnök, aki megmentette a devizahiteleseket, olyan hitelprogramot hirdetett, amely nehéz pillanatban növekedés forrása volt a magyar gazdaságban, az inflációt pedig leszorította. Ezért "Matolcsy György jegybankelnökségét jó lelkiismerettel és teljes egészében továbbra is támogatom" - jelentette ki. Orbán Viktor válaszaiban jelezte azt is, helyesli, hogy a jegybank egyetemet, főiskolai kart épít, segít visszaszerezni a nemzeti kincseket, vagyont halmoz fel, ösztöndíjat biztosít. Külön megjegyezte: helyesli, hogy "Debrecenben ott van a Munkácsy-festmény". "Meggyőződésem, hogy a célok jók, fontosak, és azt kívánom, folytassák ezt a munkát a jegybankban" - zárta válaszát.

Vona Gábor

, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy a szerinte lassú, bizonytalan és drága kvótareferendum helyett az alaptörvényben kellene tiltani a kötelező betelepítési kvótát. A miniszterelnök erre azt felelte: a Jobbik rendszeresen változtatja véleményét, "ha jól látom, most éppen radikálisból mérsékeltbe fordulnak, és úgy döntöttek, hogy férfiakból inkább cuki zsúrpubik lesznek". A kötelező kvóta ügyében néhány hónap alatt tett "180 fokos fordulat" azonban "súrolja a felelőtlenség határát", hiszen korábban a Jobbik is referendumot javasolt - mondta. Úgy látja, a jobbikosok

Jean-Claude Junckerrel

"árulnak egy gyékényen", az Európai Bizottság elnöke szerint ugyanis - idézte -, a miniszterelnököknek be kellene fejezniük, hogy túlságosan a választóikra hallgatnak, helyette főállású európaiakként kellene munkálkodniuk. "A jobbikosok európai jófiúk akarnak lenni, de ennyire azért nem kell aláfeküdni Brüsszelnek" - fogalmazott, majd azt mondta Vona Gábornak, hiába "udvarol", nem fogják őt megkedvelni Brüsszelben, ezért "inkább maradjon meg magyarnak", az "jobban áll". A kormányfőt

Gyöngyösi Márton

(Jobbik) egy szaúdi üzletemberről faggatta, aki szerinte az FBI körözési listáján szerepel és kapcsolatban áll a terrorizmust finanszírozó pénzügyi hálózattal. Orbán Viktor azt válaszolta: a kormány megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét, és azt találta, hogy az a magyar törvényeknek megfelel és nemzetbiztonsági kockázatot nem rejt az országra nézve. Jelenleg az amerikaiakkal próbálják tisztázni, hogy pontosan mi áll ezen ügyek hátterében - tette hozzá. Amikor a viszonválaszban az ellenzéki politikus a lemondás megfontolására kérte, a miniszterelnök azt felelte: "egyelőre maradnék". Orbán Viktor kétségbe vonta a képviselő tényállításait és jelezte, hogy a parlamentet soha nem használta arra, hogy üzleti körök egymással folytatott vitáinak színterévé tegye. "Nem tudom, önnek ki áll a hátterében, azt sem tudom, hogy ön kitől kapta az információkat, azt sem tudom, hogy önt ki pénzeli és hogy az ügy felvetése mögött milyen szempontok húzódnak meg, mindenesetre próbáljuk megérteni, hogy hogyan lehetséges az, hogy ha valakit 1992 óta az FBI köröz, szabadon jár-kel a világban" - fogalmazott a kormányfő.

Schiffer András

(LMP) arra is rákérdezett, léteznek-e "offshore kommunák". A kormányfő ezt "liberális műfajnak" nevezte, hozzátéve: "nem vagyunk szakértői ennek az ügynek". Megerősítette, hogy fontosnak tartja azon elv képviseletét, miszerint mindenki ott fizessen adót, ahol dolgozik és ahol vállalkozik. Ha olyan információja van, hogy valaki el akarja kerülni magyarországi jövedelme után az adófizetést, akkor a megfelelő helyeken indítsa meg a szükséges eljárást - mondta Orbán Viktor az ellenzéki politikusnak címezve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.