Közélet

Hamis diplomával élt vissza egy csongrádi önkormányzati dolgozó

Hamis diplomával élt vissza egy csongrádi önkormányzati dolgozó

2016. május 23., hétfő
Hamis diplomával élt vissza egy csongrádi önkormányzati dolgozó

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a csongrádi férfival szemben, aki a helyi önkormányzatnál dolgozott közszolgálati jogviszonyban.

A vádirat szerint a vádlott több mint 15 éve dolgozott Csongrád Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál és munkaköréhez középfokú végzettség is elegendő volt. A vádlott a magasabb besorolási osztályhoz tartozó nagyobb jövedelem elérése érdekében becsatolt 2004 májusában a munkáltató részére egy budapesti főiskolán szerzett diplomát, illetőleg egy alapfokú angol nyelvvizsga bizonyítványt. A vádlott valójában soha nem tette le az alapfokú nyelvvizsgát, illetőleg főiskolai diplomát sem szerzett, az általa becsatolt bizonyítványok hamisak voltak, azokat valamikor 2004 folyamán ismeretlen személytől Budapesten szerezte. A vádlott magatartásával tévedésbe ejtette az önkormányzat jegyzőjét és eljáró ügyintézőjét, s így a felsőfokú végzettségre, valamint a nyelvvizsgára figyelemmel az őt megilletőnél magasabb összegű munkabérben részesült egészen 2014 végéig. Figyelemmel arra, hogy időközben a közszolgálati jogviszony jellege 2013. január 1-től megváltozott, a vádlott cselekményével ezen időponttól kezdődően a Csongrád Megyei Kormányhivatalt ejtette tévedésbe. A vádlott cselekményével Csongrád Város Önkormányzatának mintegy 8 millió forint kárt okozott, míg a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak közel 2,8 millió forint kárt okozott, amely az eljárás során nem térült meg. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottat jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, valamint nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.